2012. január 27.

Éjjel sokat fent volt Fefe. Már tegnap este is sokat szelelt, de semmi eredménye nem volt. Sajnos elfogyott a glicerines kúp is (azt hittem van még), így nem tudtam neki adni. Hajnali 3-kor arra keltem, hogy kiált egyet és jön a roham :( felkaptam, elkezdte sírva rágni a vállamat így gondoltam jót teszek ha adom a rágócumit, de arra megint lett egy roham, majd hasát simogattam ölben ami jó volt de ahogy leraktam hogy tudjon mozogni megint jött egy roham. Nagyon sírt és a következő görcsre adtunk nyugtatót, féltem hogy több is lesz :(
Érdekes, mert általában a Diazepamtól el szokott aludni, de most nem. bekentem az ínyét, rágta a kezem és valamikor 5 körül elaludt.
Reggel 8 körül ébresztettem, gyógyszer és egy kis reggeli miatt, simán felkelt. Elszaladtam a patikába és vettem kúpot meg Levolac-ot. A kúp szinte azonnal megtette hatását, nyomta kifelé ahogy azt kell. 10 után elindultunk menni kellett a közgyogy papírt aláírni, majd mamáékhoz. Egész úton ébren volt, magyarázott, rágcsált. Mamáéknál kiderült, hogy még kakilt az úton. Hétfőn volt utoljára kaki, így most már nagyon is aktuális volt, tuti az okozott rohamot :( Evett kicsi majd aludt. A mai úszás és torna le lett mondva, nem akartam a nem alvásra, rohamra, álmosságra nyúzni.
Aludt egy jót, de mikor anyuval beszéltem valamivel 3 után sírva kelt fel. Mondtam adjon neki fájdalomcsillapítót, nem kell több roham.

Most a kaja változtatásával próbálok rendszeresebb széklethez segíteni és max 3 nap után kap kúpot. Levolacot adok neki 2 naponta, kerüljük el végre valahogy ezeket az átkozott rohamokat.

A rohamokat leszámítva viszont nagyon jó formában van. Nézelődik, mosolyog, beszélget, figyel, nyújtva kezét és lábát, nem szorítja a kezét, lehet vele mókázni. Szóval alakul, csak rohamozik :(

A neurológussal abban maradtunk ma, hogy az éjszakai gyógyszerét egy negyed tablettával megemeljük, hátha jobban alszik és akkor nappal sem lesz gond a fáradsággal.
Pénteken hívom majd megint, hogy milyen az emeléstől Fefe.


Nincsenek megjegyzések: