A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Állítógép. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Állítógép. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 2.

Megvan az állítógép is :)

Nagyon kedvesek voltak velünk. Jött egy gyógytornász lány is, aki segített beállítani, hogy a támaszok ott legyenek ahol lenniük kell, és rendesen fogják pl a térdét, a derekát. Mivel Fefe pici, így a deréktartóból még le is kellett vágni, de egy grimasz és megjegyzés nélkül, mosolyogva megcsinálták. Az összes kötőt és biztonsági hevedert arrébb kellett szerelni. Fefe hősiesen tűrte, majd elkezdett minden erejéből feszíteni, gondoltuk, hogy itt a vége a türelmének, de kiderült, hogy a lábortézis nyomja a lábát már és nem szereti a kényelmetlen dolgokat Fefe sem.
Sajnos ma nem tudtuk elhozni mert a kocsiba nem fért más be, így a Papa meg érte holnap és hozza.
Kibéreltük fél évre, de ha tovább lesz rá szükség akkor természetesen meg lehet hosszabbítani a szerződést és bármi bajunk van csak telefonálni kell és mehetünk. Ha nő akkor állítani kell majd a tartókon, de szerintem egyenlőre a térde a lényeg, a többit meg szépen nagyobb felület tartja.
A cég akitől béreljük, tényleg nagyon kedvesek így megbeszéltem velük, hogy elárulom kik Ők és nyugodt szívvel tudom ajánlani: http://www.gurulo.hu/
Holnaptól mehet a szabályos állás is :)
Csütörtökön megyünk az ortopédiára és az ortézist is kicseréltetjük a lábára megfelelőre, sajnos fél év alatt kinőtte :)

2012. szeptember 29.

Állítógép

el is felejtettem megosztani veletek ami a héten történt állítógép ügyben. Egyik kedves ismerős anyukától kaptam egy elérhetőséget ahol lehet bérelni mindenféle hasznos dolgot a mozgássérült embereknek. Felhívtam őket szerdán és megbeszéltük, hogy kinek és mire lenne szüksége, majd megbeszéltük, hogy menjünk kedden akkor nem lesznek sokan és rendesen meg tudjuk nézni és kipróbálni a termékeket. Ami nagyon szimpatikus és számomra meglepő volt, hogy csütörtökön visszahívott az egyik hölgy a cégtől, hogy mivel ilyen picikével megyünk előre dolgoznának és kitennék amik vannak nekik. Megkérdezte mi az alap probléma és hívtak egy konduktort is amikorra megyünk. Megbeszéltük, hogy egyenlőre olyan állítógép kellene amiben fekve beteszem, megcsatolom (lábnál és derekánál) és felállítom. A másik fajta ülésből a kéz segítségével állítható, de az még nekünk nem való, majd ha támaszt a kis kezével rendesen.
Szóval vannak ilyen helyek is, ahol figyelemmel veszik kivel megyünk s mindent megtesznek azért, hogy tudjanak segíteni.
Köszönjük :)