2011. szeptember 21.

eeg eredmény

tegnapra nem lett meg. 1/2 3tól hívogattam a dokit, de nem sikerült beszélnem vele. Kb 5 körül már nem volt bent, de a nővérke emlékezett ránk és mondtam hogy én hívtam 2 percenként, de nem vette fel vagy beteget vizsgált, de jó lenne tudni, hogy ez most mi? Ha roham akkor kezelem úgy, ha nem akkor ne szedáljam le feleslegesen. Na erre megkereste a másik dokit aki leletezni szokta az eeg-ket és elnézést kért hogy nem nézték még meg, de nagyon sok dolguk volt és nem tudta hogy Fefe volt hétfőn. Azt ígérte, hogy ma megnézi és 2 körül hívjam. :S

Mindegy, azért 8 körül hívom a gasztrót és SOS kérek időpontot mert ez nem oké.

Szerintem nem roham, mert tegnap is elkezdte volna, de apa gyorsan átvette és beszélt vele hogy mondja ha valami baja van, na erre felfigyelt és mondta volna szegénykém, csak nem tudta :(
Tegnap reggelinél volt 1 és ebédnél 1. Mind a kétszer fel kellett kelteni mert reggel tornára kellett menni, ebéd meg jól elcsúszott és a gyógyszert is be kellett venni. Gondolom annyira nem volt éhes, és így kommunikált. Éjjel volt még 1, de az meg azért mert a vacsi után elaludt büfi nélkül és jól megcsikarta mire kijött. Reggel még próbálkozott a fogcsikorgatással, de a rágóját a szájába dugtam és ennyi, majd reggelizett. Most mesésünk, és mindjárt hívom a kórházat időpont miatt.

Nincsenek megjegyzések: