2012. június 22.

Jól vagyunk

Nagyon jól vagyunk, hála ennek a hőségnem sem jönnek vissza a rohamok. Alszik este rendesen, napközben is tud kicsit pihenni, sokat fürdünk (ma nem).
A helyben futás piszkosul megy :) Támaszkodik alkaron és veszett taposásba kezd, vagy van hogy csak kicsiket és lassan mozgatja a lábait de ezek szabályos kúszások :) emeli a seggét, löki előre magát, már csak a kezét kell jobban előrehoznia :)
Az ülés nagyon jól megy, szépen tartja a fejét, nincs feszítés, figyelmes nagyon :)
Megtanult egyre jobban kapálózni a jobb kezével: piszkálja a száját, pacsikat adogat, dugja öltözésnél. A bal kéz még feszesebb, de majd az is megy.
Csináljuk a suit-is tornát és még mindig a jobb oldali felülésnél feszít, de sokkal jobban fordul a hasára mint a bal oldalra, oda viszont jobban támaszkodik. Ahogy én észrevettem, a suit-os felülés óta nem feszíti hátra a fejét és sokkal jobb a fejkontroll. Nagyon örülök, hogy tudtunk menni erre a terápiára, és már nagyon vásom a szeptemberit.

Tegnap voltam a gasztroenterológián a doktornővel megbeszélni az ételintolerancia eredményét. Várható volt, hogy nem ismeri el, de ezen nem vesztünk össze, számítottam rá :)
Ahogy végzünk majd ősszel a suit-tal, megyünk és kivizsgáljuk jelenleg hogyan reagál a tejtermékre. A doki szerint ez egy 2-3 napos benntartózkodás lesz majd.

Nagyjából ennyi.
Ma szerettünk volna strandra menni, de az éjszakai vihar és a szeles idő miatt inkább kihagytuk. Majd vasárnap ha jó idő lesz.



2 megjegyzés:

Nyünyü írta...

Örülök, hogy ilyen szépen haladtok, Fefe erős kis pasi így szemernyi kétségem sincs afelől, hogy ne legyen jobb napról-napra. Rossz periódusa meg mindenkinek van.......MFPI

Paku Andrea írta...

Csak tudod, nálunk ez a periódus nagyon sűrűn változik. csillagok között vagy a pokolban :S de valahogy úgy is összehozzuk :)

A 2 hapsinkat meg össze kell ereszteni, lesz ami lesz :)