2012. május 31.

Elfáradtam :S

hosszú volt az éjszaka és a nappal is :(
Tettünk a csontkovácsunk javaslatára Fefe mellkasára este melegített sót. Ennek hatására hajnali fél 1től kezdve folyamatosan orrot kellett szívni, köhögött veszettül, kiabált hogy ez már nagyon nem jó neki.
Reggel felhívtam a Madarász kórház főorvosát, hogy akkor mi bemennénk hogy megnézzék, mondta persze azonnal menjünk. Megvizsgálta de semmit nem hallott, a röntgen sem mutatott semmit a tüdejében így jöhettünk haza.
Nagyon örültem, mert az egész macerát roham nélkül megúsztuk, pedig vártam mert az egész testét rázta a köhögés és baromira fájt már neki az orrszívás is, de egész délutánig semmi baj nem volt. Nagyon sokat ivott, enni viszont nem akart. Ebédnél jött egy roham, így döntöttem hogy inkább menjen aludni kicsit. Sajnos ez nem ment olyan könnyen és jó sok szenvedés után meg a Nurofennek köszönhetően végre el tudott aludni. 6 körül kelt, persze azonnal orrszívás, egy kis kaja próbálás de nem kellett neki, csak fuldoklott tőle, ivott. Estére sajna besokasodtak a rohamok, de úgy vettem észre hogy az nem tetszett neki, hogy ölben volt. Gyorsan csináltunk neki vacsit, megette üvegből, közben lázcsillapító mert a hője már 38C körül volt, és letettem aludni. Szegénykémnek, hogy ezt az iszonyat taknyot mi hozta ki? Lehet az úszás :( de e fene gondolta volna hogy ekkora bajt csinálok vele :(


1 megjegyzés:

Birg írta...

Jobbulást kívánok!!! De soha ne hibáztasd magad, te mindent megteszel, mindent jól csinálsz!!! Ölelés :)