2012. március 17.

Epi + fejlődés


El is felejtettem írni, hogy epi terén is igen jól állunk. Kopp kopp, persze :)
A dokit hívtam kedden (azt hiszem) és megbeszéltük, hogy ez így nagyon nem jó hogy a gyereknek 2 gyógyszer mellett több rohama van. Mondta, hogy kedden menjünk be és variálunk valamit.  Szerdán hazafelé jött az ötlet, hogy addig is próbáljunk ki valami mást. Eddig úgy kapta a 2 gyógyszert, hogy egyszerre, ezt is ki kellett próbálni hogy így milyen. Most úgy döntöttem, hogy várunk a 2 szer között minimum 30 percet. És láss csodát, megint hülye anyukának volt igaza és türelme, hogy nem a gyerekkel van a baj hanem az adagolással. Így most szerda óta nincsenek hosszú rohamai, ami van az 1 görcsös valami, ami mindig ébredésnél jön.
Most jó lenne ha ez így maradna keddig, és így könnyebben tudom majd mondani a dokinak hogy mit tapasztaltunk.
Persze kapja a B-vitaminokat, magnéziumot, kalciumot és multi vitamint is. 

Fejlődés ügyben is nagyon jól állunk. 
Hogy miket is tudunk: 
  • Támaszt a  kezével. A jobb keze sokkal erősebb, a balt még felhúzza.
  • Tartja a fejét, ahogy bukik előre a kis kezével próbál korrigálni
  • Ráfog az ujjaival. Az ujjamat nagyon jól fogja, kapaszkodik és tartja magát, tárgyat még nehezebben tart sokáig de az akarat ott van.
  • Kommunikál.
  • Néz és lát.
  • Pohárból szépen iszik ha akar. Ha nem akar inni akkor mindegy mivel próbálkozok, úgy sem fog inni :)
  • Hason nyújtott kézzel támaszkodik.
  • Gördeszkán löki magát, a kis kezével is úgy hajt ahogy kell. Azért még persze segíteni kell mert a kezeit úgymond ki kell támasztani, hogy ne húzza a deszka alá, de pakolgatja. A lábát nagyon szabályosan rakja.
  • Rugós hinta nagyon tetszik neki, oda még ki kell találnom valamit hogy meg tudjon támaszkodni mert ahogy lökné a lábával a felső teste még bukik. 
  • Wingbon is ügyeske.
  • Ami nem nagyon jó, hogy ha nem piszkáljuk akkor elalszik. Itt is ki kell még figyelnem, hogy meddig aludna és mikor. Ha fáradt persze, hogy elalszik, de sok esetben felfigyel arra hogy nincs piszkálva.
  • A kezére nagyon érzékeny, ami nem tetszik neki elhúzza a kezeit. Tetszik neki ha használjuk, ezt kell erősíteni hogy megy ez magától is. 
  • Külön még nem nagyon  tudjuk a lábakat nyújtani és hajlítani (egyik nyújt másik hajlít), de a jó kis lazításokkal ez is menni fog. 
  • Amikor hasra akar menni kicsavarja magát, még elég kóros dolognak tűnik de legalább akarja. 
Nagyjából azt hiszem ennyi amit az utóbbi időben mutatott meg nekem :)

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Napok ota azon gondolkodom,hogy ha Fefe nem valo a Petobe,akkor megis kikkel foglalkoznak? Ha egy gyerek onalloan mozog,akkor miert jarna oda? Amit a kepessegeirol irtal,csak meg jobban megerositett abban,hogy nem ertem.Egyebkent fel sem merult,hogy a gyerekre kene haragudni,en sem haragudtam ra sosem,eszembe sem jutott,legfeljebb rossz latnom a vele egykoru egeszsegeseket.
En a helyedben mar nem nagyon kiserletezgetnek azzal a mogyoroval!

Paku Andrea írta...

A Petőbe inkább olyan gyerekeket tudnak fogadni akik értelmileg teljesen rendben vannak, max a mozgással esetleg van egy kis gond. Ők csak mozgást tudnak fejleszteni, ahhoz meg Fefe még nem kommunikál. Mindegy, engem már nem is érdekel a dolog, keresek olyan helyet ahol tudnak vele is foglalkozni.
Azt hiszem jelenleg egy sima, egyszerű, mezei gyógytornász kéne, de ebben az országban annyira fejlettek a fejlesztők hogy ilyen nincs :D Mindenhol hiper szuper fejlesztő emberkék vannak, de ha odaviszel egy olyan gyereket akinek tényleg szüksége lenne a segítségre, na azon már nem tudnak segíteni.

Mogyoró? nincs többé :)