2012. március 31.

Budai Rehab

Voltunk csütörtökön a budai Rehabon. A doktornő nagyon kedves volt és ami még jobban tetszett benne, hogy őszinte. Azonnal beveszik a programban, de ez is majd csak májusban fog megtörténni, akkor lesz hely és 3 hetes intenzív terápián vesz részt, ahol komplex fejlesztést kap majd. Ott is fogunk lakni, hétvégékre hazajövünk majd azért. levették a méreteket kéz és lábsínre, ülőmodulra és csinálnak neki egy csípő tornáztatót is amit majd este kell feltenni neki. Rossz állapotban van, de még javítható. Szerdán megyünk próbára. A dokikról és a Magyarországi helyzetről a véleménye ugyanolyan volt mint nekünk, és szégyennek tartja hogy mennyi pénzt kérnek egy foglalkozásért, ami sok esetben nem is a gyerek érdekeit szolgálja csak pénzt húznak le a szülőktől. Na mindegy, itt most minden fejlesztést megkap és megtanuljuk most hogyan tovább.

Én valahol lemondtam arról a vágyamról, hogy Fefe szaladgáljon. Most azt tartom fontosnak, hogy értelmileg toppon legyen, beszéljen, lásson rendesen, és ha ezek megvannak akkor tudunk esetleg tovább haladni.

Most megyünk csontkovácshoz. szerintem egy ideg ugrál neki, és már a nyaka is kezd beállni tőle. Én masszírozom, de ugye én nem vagyok szakember.

Nincsenek megjegyzések: