Az első időkben minden egyes etetés egy valódi harc volt. Mindig ideges lett mikor a cumi a szájához ért. Folyamatosan megfeszítette magát, sírt. Persze én is ideges voltam már a gondolattól is hogy megint enni fog :S Egyszerűen nem értettük hogy miért van ez, aztán kiderült (mi így gondoljuk) hogy annyit bántották és szenvedett már hogy nem bírja az érintést, ideges mindentől. Na itt mondtam hogy nem vagyok hajlandó olyan kezelést csinálni vele ami neki fáj és nekem kell őt kínozni. A gyerek elhúzott már tőlem, és ez nem mehetett így tovább. Egyszerűen apának sem ment az etetés. Egyszer a 4 hónapos oltás következményeként kórházba kerültünk mert a két védőoltástól kihűlt. Itt napi 24 órában együtt lehettünk mivel sérült baba és szüksége van rám, és mert nehezen táplálható. Az 1 hetes "pihenő" alatt annyira összeszoktunk hogy megtanultunk együtt élni, megszoktuk egymást. Most már az evéssel sincs gond. Apa is megtanult etetni :-)
Majd jött a kanalazás. Én depis lettem tőle, mert valahogy úgy gondoltam hogy ez egyből menni fog. Na nem. Persze sokszor kifolyt a száján a kaja, vagy nem akarta kinyitni a száját. Aztán persze szépen ezt is megtanultuk. Nekem is meg kellett tanulni Fefét etetni. Ma már nyitja a száját ha kér, ha nem akkor szájzárat kap :D Nagyon válogatós. Az ízesebb ételeket szereti, fűszerezni kell.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése