2014. szeptember 1.

Járókeret

Nagy csalódást okozott egy magyar cég, aki külföldi segédeszközöket is forgalmaz. Ettől a cégtől lehet felíratni közgyógyra babakocsit is. A külföldi oldalon találtam egy szuper járókeretet (járást segítő), felvettem a kapcsolatot a céggel, elmentem a rehabos doktornőhöz aki megírta a szakorvosi javaslatot, kérelmet írtam, a cég megírta az árajánlatát és ezt beküldtük az OEP felé.
Még Varsóban voltunk mikor megjött a határozat, hogy engedélyezték a járás segítőt, X.-Ft támogatást adnak rá, aláírt és lepecsételt vényt is visszaküldték. Nagyon örültem. Hazaértünk, hívtam a céget, hogy juhé, kérjük a terméket. Na ekkor jött a hideg víz, miszerint a külföldi gyártó cég nem közölte, hogy ezt a fajtát már nem gyártják, de mivel erről (állítólag) nem tájékoztatta a partner cégeket, így felveszi a kapcsolatot a többi forgalmazóval és beszerzik nekünk a keretet. Hetek teltek el, majd kiderült hogy nem találtak senkinél, de legyártják még ezt. Ismét hetek teltek el, jött a telefon, hogy veszettül sajnálják de nem tudják beszerezni már :(
Oké, hívtam az OEP-es ügyintézőt, és mondta hogy sajnos másikat kell akkor igényelni aminek ismét szakorvosi javaslat, kérelem, árajánlat, elbírálás a menete. :( (egyenlőre nem találtam)
Jelenleg keresek és kutatok, honnan és hogyan tudnék olyan keretet szerezni ami használható lenne Fefének.
Gondolkozom és agyalok, hogy mi lenne a legfontosabb:
- a kapaszkodás könnyen elérhető legyen
- a láb között legyen elválasztó, így a keresztbe lépés meg lenne előzve
- ülésre gondolnék, mert ha esetleg elfárad akkor nem csuklik azonnal össze benne, hanem picit azon megpihenne, de ez ne legyen vastag hogy a járásba ne zavarja
- állítható legyen a magassága, ne nője ki pár hónap alatt
- ne legyen egy vagyon :(

Nagyjából ilyesmiket nézegettem:
Erre kaptunk támogatást, de már nincs (állítólag)

 Amennyiben lenne valakinek eladó, elfekvő, kérem vegye fel velem a kapcsolatot. Köszönöm.

Nincsenek megjegyzések: