2012. szeptember 8.

Pénteki összefoglaló

Nálunk most Suit-on az a feladat és a munkamenet, hogy a kis kezét Fefének lehozzuk. Mivel állandóan feszíti (most már annyira nem), hajlítva tartja így a karja és a válla kezd befelé fordulni. Ania nagyon kedves tornász, igazán profi, így szinte azonnal elérte, hogy Fefe kiengedje a kezét és az ujjaival matasson. Ez az egész torna elég furcsa neki, mert nincs a 2 óra alatt semmi forgás, kúszás, sétálás, csak és kizárólag a kézhasználat. Labdán vagy hengeren támaszkodik, labda segítségével áll, a fejtartás a kéz támaszkodása a fontos.
Fefe baromi ügyes, szépen támaszkodik a kezével, tartja a fejét, áll a lábán feszítés nélkül.
Csütörtökön megkapta a lábsínt, az jobban tartja a bokáját, pénteken e nélkül állt.
Elfárad, de nem alszik el mire hazaérünk, sőt még szinte egész délután ébren van :)
A rohamok száma szépen lecsökkent, kóros kifeszítés nincs.
Pénteken már látszott, hogy próbálkozik a feszítéssel, így Ania ringatta kicsit, majd a labdás helyzeteknél Danival mi ketten elölről, Ania meg hátulról dalolásztunk és buzdítottuk Fefét a közös munkára :) sikerrel :)

Ami még pozitív megfigyelés, hogy Fefének minden nap lett széklete, és így egy nagy balesetünk péntekre. Mivel csütörtökön lerendezte amit le kell, így gondoltam hogy megint nem kell székletre gondolni kb 2-3 napig, így semmilyen váltóruha nem volt nálam. Persze ahogy indultunk az emeletre tornázni, Fefe trottyantott egy jó nagyot a baba kezében, mire felértünk a ruha is bánta a dolgot :S Szerencsénkre Oli és anyukája Xénia a terápia alatt ott lakik és kaptunk kölcsön egy pólót :) Ilyet, pedig mindig van nálam váltóruha :D
Mivel ez a kis "baleset" felpörgetett, így Ania leküldött kávézni míg masszírozta Fefét :) kicsit fújtattam a pörgéstől :D

Ma nem volt torna, Fefe úgy döntött hogy nehogy már én bármit is akarjak vele csinálni :) helyette olyan nagyon ügyesen volt a hasán, támaszkodott ahogy azt kell. Persze egy párszor még megborult, de ez lehet forgás is mert nem feszíti ki magát, csak ahogy borul úgy koppan is a habin :S
Pozitív még, hogy baromi jó kedvű, mosolygós és nincs feszítés, na meg a rohamok is elkerülnek minket (kopp-kopp).

Azt hiszem hirtelen ennyi :)

Nincsenek megjegyzések: