2015. február 6.

Jelentem

A sebei Fefének csodaszépek :) Igazából ugye a 4 metszésből 2 az amit látunk, de az csodaszép :) Szerencsére nem gyulladt be, nem kellett külön kezelni.
A seb szélén úgy látható, mintha hámlana, de az csak az egy olyan réteg, ami megakadályozta hogy a pisi belejusson a nyílt sebbe, ez kezd már lekopni, ezt sem piszkáljuk.
Természetesen gézlapot teszünk a sebekre, hogy a "cérna", ez elég durva olyan mintha drót lenne, ne piszkálja a bőrét Fefének.
A lábán a gipsz sínt már többször átkötöztük, picit csúszkál a lábán, de csak egy gyors igazítás volt, becsülettel betartjuk a merevítést, hiszen ez az Ő érdekében van.
Kicsit már unalmas itthon, már oviban is várják vissza Fefét, de csak kibírjuk ezt a pár napot :)
Mivel itt lágy szövetek vannak, így a szivárvány minden színében pompázott, most már talán nem csuknának le gyerekverésért.
A lányok gyöngyét gondosan kivágtam, az nem publikus :)
bal láb


jobb láb



Ma ilyen napunk volt, ölben aludt :) Mama ölében volt a legjobb, mert én hamar leteszem :)




Tegnap meg is lógtunk kicsit :) reggel elmentünk egészen a boltig (kb 10 perc oda-vissza). Kapott Fefe nadrágot, vastag takarót, még egy takarót, kabátot, sapkát és lábzsákot, ja meg mamuszt :)

A kezeivel próbálunk dolgozni, de nagyon egyben van a gyermek, ha mozgatom a vállait, mozgatná a lábait is ami meg ugye nem működik jelenleg, de egyre bátrabb vagyok :)
Ma nagyjából semmi értelmeset nem csináltunk, de ilyen napnak is lennie kell :)

Ééééés, egyre jobban jön elő Fefe kicsi énje. A kis zárt világa olyan hihetetlen nyitásba kezdett, hogy magam is meglepődöm. Oké, én mindig is hittem Fefébe, és mindig is tudtam, hogy odabent Ő ott van 100%-ig, de hogy ezt valaha ennyire ki tudja mutatni, megdöbbentő:
- már a műtét reggelén megbeszéltük mi fog következni, és figyelt, és "válaszol vagy kérdezett" passz, én meg mondtam tovább, és magyaráztam.
- ahogy megkapta a nyugtatót bújt, puszilgattam a kis kezét amit nyújtott oda és megnyugtatta hogy fogta az arcomat
- gipszcsere közben a sírásból azonnal átváltott éber figyelővé mikor elkezdtem énekelni
- úgy néz a szemével, hogy azok minden elmondanak
- mindent megért, de komolyan mindent és ez nagyon, de nagyon jó, ez valami fantasztikus érzés :)
- ha fáradt, ugyanúgy hisztizik mint egy nem különleges 5 éves
- ha nem tetszik neki az étel, nem eszi meg és kér másikat
- ha pisis a pelus, azonnal ki kell cserélni
- ha valamit nem akar, elhúzza magát :) 
- úgy beszélgetünk egymással (vagyis mi vele) mintha Ő nem egy különleges gyerek lenen, hanem egy átlagos, és ez is tetszik :)
- meseolvasás közben nézi a könyvet :)
- reggel szól ha felébredt, kialudta magát
- Mama mesél, beszélget, Fefe úgy olyan ámulattal nézi :) gondolkozik és néha még szól is :)
- fogmosásnál mindig mormog valamit, ezt jó lenn tudni mi az, mert minden alkalommal mondja :)
- kb 2 napja rajzoltunk, és megfogta Fefe a ceruzafogót és a pici kezeivel, pici mozdulatokkal rajzolt :)
- lehet vele most már mókázni, bár a gipszel kicsit nehéz, de tetszik neki :)
- ha jön valaki hozzánk, és nem kezd el vele foglalkozni akkor szól érte :) (persze ha vele lenne foglalkozva akkor vagy úgy csinál mint  ami mélyen alszik, vagy szenved tőle)
Okos, tényleg nagyon okos és egyre ügyesebb :) (nem, nem vagyok túlságosan elfogult, de egyre jobb lesz)

1 megjegyzés:

Nelli írta...

Nagyon jó ezeket olvasni, okos, szép, különleges kis Fefe! Csak így tovább!!!