2014. augusztus 4.

Ez + az :)

Igazából Fefével szerencsére minden rendben. A családnak és a tornászunknak köszönhetően a Varsóban elért eredmény csak jobb lesz :) Az állás egyszerűen fantasztikus, de azért kérünk egy teljes test röntgent, hogy lássuk mi a helyzet a csontokkal, csípővel. A jobb láb terhelés még nehéz feladatnak látszik, de talán egyre jobban rá tudjuk vinni a súlyt. A séta még nem megy, a 2 láb külön mozgása egyenlőre összecsuklással működik, de persze nem adjuk fel és ha Fefének is olyan kedve van akkor gyakorolunk. Mi az, hogy egy sérült gyereknek akarata van? Fefe ugyanolyan 4,5 éves kisgyerek mint bárki más, ha neki éppen nincs kedve állni, sétálni, ülni, aludni, vagy bármi akkor nem csinálja és kész :)
Tessék, ÁLLVA alszik el :D Imádom :D
A fejtartása egyszerűen hihetetlen, alap dolog lett az életében és ennek nagyon örülünk :)
Olyan izmos a háta, hogy ha befeszíti látszanak az izmok :) Ülés szuper :) 
Ivás rendben, evés rendben, bár ebben a melegben talán az ebédből kevesebb fogy. Picit jó lenne ha hízna, de majd erre visszatérünk ősszel. Szerintem vékonykák a lábai, de lehet ez neki így pont jó.
A lovagláson is (azt hiszem) kevesebb ellenállás van már :)
Imádom ahogy beszél, ahogy néz miközben beszélünk, fordul és érdeklődik :D Jaaaj, szerelem :D

És akkor most jön a nem szeretem rész, de sajnos ez is hozzá tartozik az életünkhöz, méghozzá az állandó harc a hivatalokkal.

1/ OEP elutasította a varsói kezelést, szerintük korai címszóval, amire természetesen fellebbeztem. Mivel bíróságra kerül az ügy, ez még hónapokba telik, de nem adom fel, harcolok, hiszen tényleg szükséges volt a terápia és igen nagy egészségnyereséggel járt. Ez az egészségnyereség az OEP kedvenc szava, nekem meg a szőr feláll a hátamon tőle. Sebaj, harcra fel.

2/ A helyi Önkormányzat elutasította a kérelmemet, mivel Ők a Nazarov műtét költségében segítettek, igaz azt teljes összegben visszakapták, de így sincs semmilyen anyagi segítségük. Erre fellebbeztem, de ezt is elutasították, mert nincs és kész. Oké, gusztustalannak tartom, de legyen. (nagyon felbosszantott)

3/ Óvodai ellátás. Ugye Fefe óvodaköteles korba lép, de a helyi óvodák nem veszik fel, tehát nincs ellátása Maglódon. A Vakok óvodája ami jelenleg a kijelölt ovi, de ha minden jól megy akkor sikerül egy olyan helyet találni, ahol olyan fejlesztő gondozást kapna ami az Ő egyéni fejlődését segítené elő, de ez fizetős hely. És itt jön a következő harci feladat, hogy az Önkormányzat szerződéses megállapodás keretében ezt finanszírozza. A lényeg, hogy az iskolai és óvodai ellátás önkormányzati kötelezettség, amennyiben ez helyileg nem megoldható, úgy a többletköltséget kell finanszírozniuk. Amint megkapom az óvoda befogadó nyilatkozatát, árakkal ellátva, 1 éves fejlesztési tervvel máris küldöm a jogszabályok megjelölésével a kérelmet. Természetesen az utazási többletköltséget is el kell számolni, mivel ez nem terhelheti a családokat.

4/ Gyerektartás állami megelőlegezéséről szóló határozatot megkaptuk még június elején, hogy 3 évig megadták. Ma már érdeklődtem, hogy a határozat óta eltelt 2 hónap, de még 1 buznyákot nem kaptunk. Elmondta a hölgy, hogy a kormányhivatal 1,5 éve 2 hónapos csúszással működik. Köszönjük szépen, ez Magyarország. A közgyógykártya késői átadása is a kormányhivatal rossz működése miatt csúszott, és természetesen semmit nem lehet tenni, hiába a panaszlevél, hiába minden ez így van és kész. Örüljünk, ha egyszer majd utalnak. Apuka? ja persze nem fizet gyerektartást, mert azt minek? Erre mondta pénteken a rendőrség (feljelentést tett a Járási hivatal ellene), hogy ez is egy fasza gyerek.


Harcra fel Fefe érdekében :)
A legfontosabb, hogy Fefe fejlődik, boldog és imádjuk :)

Nincsenek megjegyzések: