2014. július 27.

Sikerekben gazdagon :)

Picit fáradság és lustaság miatt elmaradtam az utolsó varsói élménybeszámolóval, hazautazási élményekről sem meséltem pedig van miről :)

A 2 hét alatt, 2 profi tornászunk volt délután, Daniella a kezével foglalkozott majd a lábával felváltva az első héten, Marta meg a másik héten a lábával, hogy az se maradjon ki. Asia volt a délelőtti profi tornászunk aki aztán tényleg nem kímélte Fefét, de örök hálám mind a 3 lánynak :)
Csütörtökön a délutános terapeutától köszöntünk el, mert a pénteki torna után már mentünk is a reptérre.
Pénteken reggel esőben mentünk az utolsó tornára (nem örültem annyira, de túléltem), majd szerencsére míg a szállásra visszaértünk már szép idő lett. Jött értünk a szállást adó, és kivitt minket a reptérre.


Kértünk segítséget, így várakozás, felesleges cipekedéstől mentesültünk, a gépre is emelőkocsi vitt minket :)
Fefe picit elfáradt, de 1 hangos szó nélkül bírta az utat, már tudta hogy hazafelé tartunk.



Ahogy Fefe meghallotta a Papa hangját, boldogság töltötte el az arcát :)

Itthon készen lett az akadálymentesítés és a fürdőszoba átépítése is :)
Kaptunk ajándékba egy pólót, el is tesszük és ha Fefe belenő majd hordja büszkén :)

A zuhanyzási nehézségeket Fefe megoldotta, állva zuhanyozik :)




És ami a legfontosabb azok az eredmények:
A fejtartás fantasztikus, úgy tartja a kis fejét, hogy csak ámulok :) és nagyon örülök. Áll a lábán úgy, hogy nincs benne semmi feszítés, ahogy rogyna össze a lába megáll, koncentrál és visszanyomja magát :) csodálatos.
A bal keze mindig is rosszabb volt, azt 50 fokra lehetett kinyújtani mikor első nap mentünk, az utolsó napon 105-re :D csodálatos.
Ellestem jó tippeket, fogásokat, tanácsokat megfogadom és betartom. Szerencsére itthon is fantasztikusan ügyes és jó tornászunk van, így az elért eredmény nem vész kárba, sőt, közösen hatalmas csodákra leszünk képesek :)

Tervek a következőek:
- lovaglás megy tovább, heti 1-2 alkalommal, időtől és szabad helytől függően
- nyári melegben sok pancsolás :) 
- szeptembertől óvoda
- hétfőn egyeztetés alá kerül egy Hopla nevű gurulós járókeret, az biztos nagyon fog tetszeni Fefének
- októbertől 1-2 hét Olinek, most itt Magyarországon
- gyógytorna, heti 2-3 alkalommal
- január környékén Nazarov doktorral kontroll
- márciusban megyünk ismét Varsóba, de akkor 3 hétre mert Botox kezelést tervezünk a kezére, és a szépen felépített terápiával együtt ez 3 hét lesz. Ekkor már másik lakást keresünk, az Olinek mellett lesz pár lépésre, mert ennyit nem sétálunk ismét. (igaz, fogytam 2 kg-t ami rám is fért, de akkor sem). Itt már jó lenne autóval menni, több eszközt tudnánk vinni, és hétvégén esetleg kirándulni.

Most már biztos, hogy az itthoni eszközöket, játékokat le kell cserélni, ezért a Facebook-os Fefe élete oldalra készítek egy mappát amibe az eladó termékeket teszem. Lesznek benne ruhák, játékok, terápiás eszközök és minden olyat amit mi már nem használunk, vagy nem is használtunk, így a befolyt összegből az eszközparkunkat, játékokat cserélném. Természetesen minden kérdésre válaszolok, és postai úton továbbítani is tudom.
Mappa: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.531612326939891.1073741840.232981653469628&type=3

3 megjegyzés:

Ági írta...

Nagyon kis ugyes :)

Nelli írta...

Csak ámulok és bámulok, annyira de annyira ügyesek vagytok!!!

Angyal Erika írta...

Nagyon jó olvasni a fejlődésről! Szomorú, hogy az önfeledt gyermekkor helyett Fefe milyen sok küzdésen van már túl! Nagyon jó, hogy ilyen pozitívan állsz a dolgokhoz, máshogy sokkal nehezebb lenne. Persze tudom, hogy nem lehet mindig vidám az ember...