2014. augusztus 5.

Ortopédia kontroll

Tegnap voltunk ortopédián kontrollon. A varsó terápia után szerettem volna megmutatni Fefét, hogy milyen ügyes :) és hogy erről papírunk is legyen :D és tényleg nem csak én/mi látjuk a pozitív változást, hanem a doktorunk is :)
Kijött a doki az ajtó, Fefe áll a lábán, doki (is) örül és közli, hogy de kár, hogy csak 2 hétre mentek :) hát igen, ez nagy baj, de több pénz nem volt rá :( Mivel sem a Maglód Város Önkormányzata, sem az OEP, sem az alapítványok nem segítenek, és ahogy látom nem is fognak segíteni így "csak" 2 hétre tudtunk menni.
A doktor véleménye is az, hogy Fefének ahhoz hogy még jobb legyen az állapota, napi szakgyógytornára lenne szüksége. Mondtam, hogy igen, csak ez kifizethetetlen. És itt jött a fekete leves a doktor részére, mert elmondtam hogy ahova eddig jártunk az számunkra kifizethetetlen lett, majd szerencsére lett a profi tornászunk aki heti 3 alkalommal jön, ami szuper nagyon, többre meg egyszerűen nincs pénz. Most megpróbáljuk az otthoni szakápolás keretében még több fejlesztést elérni, meglátjuk mire megyünk vele.
A kézre használható segédeszközt, hétköznapi nevén merevítőt szinte egész nap kell(ene) hordani.  Igyekszünk. Csontos elváltozás (még) biztosan nincsen, azon dolgozunk hogy ne is legyen.
A lábaival meg van elégedve :)
Amint megkapom a varsói újabb befogadót, készíti is nekünk a szakvéleményt amit beadok az OEP felé...... (lehet még 1 peres ügyem lesz belőle, majd kiderül :) ).

Nagy boldogság, hogy végre az ortopéd orvos is (elég szigorú) meg van elégedve Fefével, és látja a fokozatos fejlődést :D 

Bicikli témában vagyok még mindig :) amit kaptunk Ágiéktól (köszönjük Gyuszinak is :) )  az még nagy Fefének. Találtam egy kisebbet, de Győr mellett van, ami mondjuk nem a szomszédban található, így megpróbálkozok egy Facebook-os kéréssel, hátha valaki közelebb el tudja hozni :)

Nincsenek megjegyzések: