2014. február 6.

Lábakban az erő :)

Próbálgatjuk a függesztést állásnál, és ahogy Áron is mondta váltott lábakra terheléssel (kicsit jobbra dől, majd balra dől, kicsit előre és hátra).
Fefe csípője kicsit elfordult, vagyis inkább úgy mondanám, hogy a gyermek van megtekeredve, balra húz, így a bal csípőjét kifelé a jobbat meg befelé kell "forgatni".
Pár hónapja azt hittem, hogy nagyon fáj a jobb lába, és nagy gond van mert nem akarja terhelni, de hamar kiderült, hogy a térdét kell picit befelé megtámasztani és úgy már teljes súlyt tud rá tenni, így ezzel a trükkel próbálkozunk.
Ami nagyon jó, hogy Fefe nagyon szeret a lábán állni, "rugózgatni" (persze néha mókásan tekeredik aminél a  korrigálást érdekes pózban kivitelezek), ráterhelni és felállni. Persze csak ha éppen Ő is akarja, erőltetni nem lehet mert teljesen elhagyja magát :) Igazi pasi, csak az amit Ő szeretne :) (okoskám)
A lényeg, hogy olyan hihetetlen boldogság van a kis arcán Fefének ezektől a sikerélményektől, hogy az valami hihetetlen csoda :)
Vigyázni kell vele, mert nagyon könnyen túl tudjuk erőltetni és akkor fáj a jobb lába, próbálkozunk, gyakoroljuk mindig egy picit tovább.
És most jön a meglepi: Fefe ma sétált. Oké, segítséggel, mama tartotta és meg segítettem a lábán, de okosan egyszerre az egyik lábra ment a terhelés a másikkal lép, majd fordítva :D
Ülés, állás és a sétálás szerintem idővel menni fog, ja és a vízben taposás :)
A kezei nagyon feszesek, valahogy nagyon agyilag össze van kötve a lábterhelés a kézfeszítéssel, na ezt még nem tudom hogyan építjük majd le, talán a Nazarov doktor műtétje után sikeresebb lesz ez a harci feladat is.
Egy szó mint száz, haladunk na :D

3 megjegyzés:

Nelli írta...

De jó!!! Szó szerint kis lépésekkel, de teljes erővel előre! Gratula, csak így tovább!!! :)

julcsi írta...

Millió puszit küldök a kis ügyes Fefének!!!! ♥

Névtelen írta...

Ügyik vagytok, remélem meglesz a pénzidőre ♥