2013. június 2.

Varsó 6 összefoglaló és képek



Pénteken és szombaton torna volt.
Sajnos pénteken cserélni kellett időpontot, így a lehető legrosszabb időben mentünk, 14.30-ra (alvásidő), de muszáj volt.
Őszintén megvallva, veszettül betartjuk, azokat a szabályokat, hogy 12-13 között ebéd, majd alvás mert veszettül félek, hogy előjön ismét az epilepszia és rohamokban tör ki, de szerencsére elkerüli Fefét (kopp-kopp).
A torna nem nehéz, de olyan iszonyat sírással reagál a forgásra, hogy sokszor azon gondolkozom, hogy oké, most vége a tornának, de mindig sikerül ezen átesnem és nem szólok bele. Tudom, hogy én ismerem a legjobban Fefét, és azt is tudom hogy ezek nem fájnak, egyszerűen a fránya sérült idegrendszere iszonyat harcot vív a „normális” mozgás ellen. Kb 1 éve csináljuk ezt a terápiát és én azóta próbálom ezek alapján forgatni, de nem megy. A lényeg, hogy a csípőt fordítom és közben a váll húzásával segítek neki, itt kéne előre húznia (emelnie) a fejét és már meg is fordult, de Fefe iszonyat erővel feszíti magát hátra így a nyaka húzódik.
Az összes többi „feladat” az lenne, hogy szépen támaszkodjon vagy nyújtott kezén, vagy alkaron, térdén, tehát „egyszerűen” a testtartás lenne a feladat, de nem igazán megy neki olyan jól mint ahogy én azt szeretném, és ahogy Ő ezeket tudná.
Fefében megvan minden ahhoz, hogy tudjon térden állni, támaszkodni, kúszni, de mégsem megy. Próbálkozunk zenével, szurkolással, mutogatással, csalogatással, de csak nagyon picike pozitív eredményt tudunk elérni.
Ezeket a gyakorlatokat otthon is tudjuk csinálni, hiszen tényleg nem nehéz (csak nekem a gerincfájdalmaim miatt), csak arra kell még rájönnöm, hogy mivel ösztönözzem.
Ha hazamegyünk belevetjük magunkat a kemény munkába és augusztus végén ha ismét sikerül a támogatást megkapnunk, akkor nagyon szeretnék úgy visszajönni, hogy támaszkodik és rendesen tartja magát. Na ez baromi nagy feladat lesz nekünk, de meg kell csinálnunk és győznünk kell, nincs más lehetőség! 

Délutánonként elmentünk mindig valamerre csavarogni, hiszen a pici lakásban már csak nem ülünk, a tv-ben a szinkron borzasztó. (1 hangon az egész).
Nagyon sok és nagyon szép parkok vannak, jókat sétálgatunk :)
Étkezés: 1 dolgot nem hoztunk magunkkal az pedig a botmixer, de Fefe olyan szépen eszik darabosat hogy csuda. Otthon is próbáltunk inkább darabosat adni neki, de ha nem ment a nyelése akkor turmixoltuk, na erre itt nincs lehetőség, így tudja hogy rágni kell :) Vagy villával törjük össze vagy fokhagymanyomóval :) nagyon klasszul megoldjuk. 

Ma (vasárnap) elmentünk az Óvárosi piactérre. Hatalmasat sétáltunk, láttunk szép parkot, katonai őrségváltást, tüntetőket, esküvőt, ebédeltünk. Igazi kirándulós napunk volt :)

Holnaptól 5 nap kemény edzés jön, remélem Fefe összekapja magát végre. 













































2 megjegyzés:

Nelli írta...

Hajrá Fefe, össze fog ez jönni! Andi, csak ügyesen! Ismeretlenül is ölellek: Nelli

Paku Andrea írta...

Csináljuk, csináljuk és muszáj neki összejönnie :)