2012. október 31.

Bethesda (agyrobbanást kaptam)

Ezt tényleg most már elmondom mindenkinek:
A Suit terápia Varsói támogatása Magyarországon 1 emberen múlik, és ez a doki a Bethesdaban is rendel. Ő az aki ha lát fantáziát a gyerekben akkor aláír egy olyan javaslatot, amivel lehet menni az OEP-hez, és így talán visszamenőleg kifizetik a 3 hetes terápiát. Gondoltam, hogy na látogassuk meg, nézze meg Fefét és hátha meglátja benne azt a valamit amiért aláírja az igazolást. Persze nem látta meg, és mondta hogy míg van Magyarországon is olyan fejlesztés amit nem próbáltunk addig miről is beszélünk. Oké, mutasson egy olyan helyet ahol tudnak az én gyerekemmel mit kezdeni anélkül, hogy sokkot kapnának vagy csak a sok pénzt szednék ki belőlem.
Jött a hatalmas ötlete, hogy náluk is van 3 hetes intenzív terápia, mint a Budaiban amiről csak annyit, hogy nem ilyen sérült gyerekeknek való, Fefe iszonyat sok rohamot kapott ott 3 nap alatt. Mindegy, gondoltam próbáljuk majd ki, így legalább szem előtt lesz a fejlődése. Nekik is mondtam már akkor, hogy voltunk már Suit tornán ami hozott javulást, más nem. Mindegy, pofa befog, nézzük meg Ők mit tudnak, hiszen nem szóljuk le a módszerüket míg nem ismerjük őket.
Az időpontok náluk érdekesek. Az első alkalommal szóltak, hogy mehetnénk akármikor. Mondtam oké, de jön Suit ismét és majd utána. Erre hívnak pár nap múlva, hogy vártak minket, erre mondtam hogy beszéltem valakivel akivel azt hittem értelmesen megbeszéltem, hogy akkor tuti nekünk nem jó. Oké, megbeszéltünk egy következő alkalmat amit le kellett mondanom.
Kb 2 hete beszéltem megint valakivel aki emlékezett ránk és mondtam neki, hogy most megint Suit lesz, így ezen a héten nekünk tuti nem jó, erre mondta az illető hölgy, hogy megbeszéli a főorvos asszonnyal,hogy mennyit is várjunk suit után, hogy meg tudjuk mondani hogy hat-e az Ő módszerük vagy sem. Mármint a Bethesdáé. Mondta a telefonban nagyon kedves és értelmes hölgy, hogy visszahív. Na ez volt kb 1,5 hete.
Hívom ma a Bethesdát, kapcsolnak a rehabos dokihoz, aki nem éppen kedves stílussal közölte velem, hogy vártak minket de nem mentünk. Elmeséltem neki, ezek után ingerülten, hogy nem én vagyok a felelőtlen és hülye nemtörődöm szülő aki nem viszi a gyereket fejlesztésekre, csak éppen Suit-os hetünk van és az időpont miatt hívnám, mert megígértek hogy visszahívnak.
A dokinak baromira nem tetszik, hogy mi már Suit-ra járunk és közölte velem, hogy mi ezt csináljuk akkor hozzájuk ne menjünk.
Na, itt tart Magyarország. Ha megpróbálsz a gyereknek olyan fejlesztést adni ami használ, akkor ezek már szóba sem akarnak veled állni.
Ha törődöm a gyerekemmel, akkor hozzájuk ne is menjünk? Hogy is van ez?
Ezek után ebbe az állítólagos rehabilitációs akármibe hogyan vinném a gyerekemet?
Ja és itt a doki legjobb ötlete az volt, hogy adjunk izomlazítót a gyereknek. Persze, hogy a megszerzett testtartása is elmenjen. Remek ötlet.

4 megjegyzés:

julcsi írta...

A szomorú Magyar valóság Andim.....
Kitartást és sok erőt kívánok nektek itt is!! Öleléssel: Julcsi

joska írta...

Nem ertem,ha jogosultak vagytok egy 3 hetes rehabilitaciora,milyen alapon utasitja el? Nem a magankorhazarol van szo,hanem az OEP altal finanszirozott ellatasrol. Szerintem ne hagyd ennyiben!

Paku Andrea írta...

Ez a sima 3 hetes rehab lenne.
Itt nálam nem az az idegesítő, hogy ilyenre nem mehetnénk, mert el lehetne mennünk hanem maga az a beszólás, hogy ha mást is csinálunk ami nagyon jó, akkor ide ne menjünk.
de tudod mit, kapják be. Ezen a helyen Fefén nem tudnak segíteni, ahhoz nem értenek.

Dominik anya írta...

Szia Andrea!

Sajnálom, hogy ilyen negatív élményeket szereztél a Bethesdában. Azért is nagyon furcsállom, mert nekünk ezzel épp ellentétes tapasztalataink vannak. Az én fiam is SNI, (bár nem oxigénhiányból adódó problémákkal küzdünk). Mi a fejlődésneurológián Dr. Fogarasi Andrásnál voltunk, és ha Ti nem nála voltatok, akkor keressétek meg, mert nagyon lelkiismeretes, gyerekszerető orvos. Úgy emlékszem Ő az osztályvezető, de ez nem biztos. Nekünk a Bethesda abszolút pozitív volt, mert ott vettek először komolyan, amikor azt mondtam valami nem stimmel az akkor 10 hónapos fiamnál. Minden más helyen (Heim Pál, Budai, Madarász, II. klinika) elküldtek a csodába. Így mi közvetve ugyan, de nekik köszönhetjük (illetve személy szerint Fogarasi András doktor úrnak) hogy ma itt tartunk. Esetleg keresd meg, ha nem Nála voltatok. Egy próbát megér.

Üdv: Dori