2016. március 10.

Megfázás, elvonási tünetek, zajlik az élet



Kb 2 hete írtam utoljára. Akkor írtam, hogy gyógyszerváltásba kezdtünk, de még a legrosszabb álmaimban sem gondoltam volna olyan elvonási tünetekről, amik jelentkeztek nálunk.
Jött egy olyan aranyosság, amikor a gyermek mind a 4 végtagja megmerevedik, ez tart pár másodpercig. Volt, hogy sírt is hozzá, gondolom nem volt túl jó érzés. Itthon egész jól tudtuk kezelni, de a múlt hét szerdán a napközibe annyira megijedt ettől (ott sokáig tartott neki a görcs), hogy mire hazaértek Papával, a gyermek orrán jött vissza az ebéd, majd itthon nagyon erős görcse volt, és kis pihi után sugárhányással távozott a maradék gyomortartalom. (ekkor készült videót a neurológusnak azonnal megmutattam, elvonási tünet)
Még vasárnap volt egy kicsit erősebb megmerevedés séta közben, és kezdett náthásodni is. Sajnos itthon is valaki mindig náthás, a napköziben is volt megbetegedés, és mivel burokban nem lehet tartani Ferkót sem, így természetesen elkapta.
Hétfőn már nagyon rosszul volt délelőtt (porlasztottunk azonnal), majd kora délután a fogcsikorgatásból olyan erős görcs lett, hogy Diazepam-ot kellett adni Ferkónak.(A Diazepam Desitin végbéloldat lázas vagy epilepsziás görcsök kezelésére, kisebb sebészeti és fogászati beavatkozások előtt nyugtatószerként, tetanusz okozta izomgörcs oldására, valamint súlyosabb szorongásos, izgatottsági állapot kezdeti kezelésére alkalmazható. Azonnal ható görcsoldó, amely erős altató hatású).
Este kijött a gyermek háziorvosa, megvizsgálta és, hogy nehogy tüdőgyulladás legyen antibiotikumot írt fel. Ezt már este el is kezdtük adni.
Még másnap nagyon aluszékony volt, porlasztottunk hörgőtágítóval (jobban kap levegőt és a váladék is jobban ürül). Szerencsére enni és inni is jól fogyasztott, láza nem lett.
Tegnap már sokkal jobban lett, mára meg már csak egy kis hörgés maradt (köhögnie kéne, de nem akar). A porlasztás még megy, akkor váladékot is tudunk szívni, és a hőmérséklete is visszatért a szokásos 32-33C-hez :( (igen, tényleg ennyi, a digitális hőmérő hónaljban nem is méri, számára mérhetetlen ez a hőmérséklet).
Lábán állni még esze ágában sincs :) de a biciklinél már alakul a fejtartás:


Az epis rosszullétek hétfő óta nem jelentkeztek, kopp-kopp, remélem ennyi volt belőlük nagyon sokáig. 21-én neurológiai kontroll.

2 megjegyzés:

Ági írta...

Szegényke, de vacak napjai voltak, és hát sajnos Nektek is.
Remélem túl vagytok rajta.
Egy-két mondatban le tudod írni, miért ennyire alacsony a kisfiad hőmérséklete? Hideg a keze is?
Jobbulást kívánok

Paku Andrea írta...

Most már hála sokkal jobb napjaink vannak :) Még becsúszik 1-2 kisebb roham, de már nem viseli meg szerencsére.

Igen, mindene hideg, teste, arca, kezei, lába. Hogy miért? Egyrészt mert nem mozog, a másik meg a központi idegrendszeri sérülés, ami szabályozná a hőháztartást is. Télen fagyos, nyáron meg hűlni nem tud, így felmelegszik nagyon és hirtelen.