2015. december 25.

A mi karácsonyunk

És ahogy azt mindenkihez, hozzánk is megérkezett a Karácsony :)

Fefe tornázott hétfőtől szerdáig, a szünetek alatt intenzívebb tornát szoktunk tartani. Szuper ügyes volt, meg is lett dicsérve olyantól, aki ritkábban látja :)

A vásárlást is közösen intéztük, bár az oroszlán része a Papára maradt. Mi csak a közeli nagy bevásárlóba ugrottunk ki, szerencsére tűrhető tömeg volt, Fefe is bírta.
Az ételekről nem készítettem fényképeket, de mindenféle volt, van nálunk is :)

A tavalyi évből kiindulva, amikor már Fefének is nagyon tetszett a feldíszített karácsonyfa (alvásból felébredve meglepetés volt neki), idén is úgy szerettem volna, hogy meglepetés legyen neki, így próbáltuk, hogy délelőtt ébren tartjuk. Na ez nem sikerült, de így is meglepetés lett neki a karácsonyfa.

Volt konyhafőnök, de az azért ez nagyon hamar unalmassá vált:

Majd próbáltunk a székében a zenélő-mesélő Micimackóval elütni az időt, de az meg még unalmasabb volt :D a legnagyobb öröm (hangos kacagással) az volt, hogy kivettem a székéből :D
Közben Mama készítette a levest, Papával meg beállítottuk a talpba a fenyőfát.
Bekerült a lakásba a fenyőfa, és Fefe az ágyon mély alvással jutalmazta az újdonsült valamit a lakásban :)
Mire felkelt, elkészült a csodálatos Karácsonyfa, így idén is sikerült a meglepetés :)
Így Karácsony a karácsony, ha a gyermek meglepődik és örül a csillogó, villogó, díszes fának :)


Volt finom családi ebéd, pihenés, fotózás, és ajándék bontás a Nagybácsival:
Mi nem bírtuk ki, és amint megérkeztek Fefe ajándékai, megmutattuk neki és elkezdtük használni :D







Idén, szívem nagy vágya az volt, hogy Fefével a karácsonyfa előtt, ÁLLÓs fénykép készüljön. Aki nincs ebben a különleges világban amiben mi, ezt nem érti szerencsére. De sikerült, és mindenféle eszköz nélkül, csak az én segítségemmel a saját lábán áll a kisfiam :)
 Kívánunk Boldog, Békés Karácsonyt :)

Nincsenek megjegyzések: