2014. május 5.

Helyi óvodai beiratkozás

Még a múlt héten kaptam tértivevényes feladással a helyi óvodából egy papírt, hogy Fefe idén tölti az 5. életévét, így óvodaköteles korba lép, és mivel Maglódon van az állandó lakcíme (itt is él), így az X óvodának kötelessége helyet biztosítani neki.
Na, ez már csak azért is vicces, mert a védőnő is tudja, hogy Fefe halmozottan sérült (a fogyatékos szót nem szeretem), és speciális óvodába már jár, így talán neki ne küldjenek ilyen papírt. De ahogy látom, Maglódon sem működik a kommunikáció 2 szervezet között, akiknek kéne hogy legyen találkozásuk, hiszen óvoda és védőnői szolgálat.
Na mindegy, gondoltam személyesen találkozok az óvoda vezetőjével ahelyett, hogy levélben közöljem azt, hogy Fefe már jár óvodába.
Igazából én lennék a legboldogabb, ha Fefe a helyi óvodába járhatna (már a botladozással is boldog lennék), és nem kéne napi 70km-t utazni, amihez +70km-t még hozzá lehet számolni, mert viszem - hazajövök - elmegyek érte - hazahozom. (9-12ig van oviba + ebédidő)

A lényeg, hogy reggel bementem, mondtam a hölgynek, hogy megjöttem beíratni a gyermeket, de Ő lent van a kocsiban még (épp neurológiára mentünk). Mondtam, hogy jelenleg másik óvodába már fel van véve, de ha felveszik juhé (esélytelen). Mondtam, hogy Fefe ICP-s (szerintem fogalma sincs mit jelent, csak hogy ez a szó nincs benne a felvehető gyerekek között), és közölte azonnal, hogy Ők csak autista gyerekeket vesznek fel mint integrálható gyerek. Jövőre talán lesz állandó gyógypedagógusuk, de nem biztos. Igazából, csak látni szerettem volna a hölgy arcát, hogy talán legközelebb összeülnek a védőnővel mielőtt kiküldik a papírokat, de ahogy megfigyeltem, nem fogta fel a hölgy hogy ez mennyire veszett sz*r volt nekem. Rossz volt bemenni egy olyan óvodába, ahol rohangálnak a gyerekek, ahova Fefe is járhatna ha az orvosok végzik a dolgukat és figyelnek egy problémás terhességgel ahol koraszülött a gyermek, de nagy ívben tojtak ránk, így lett Fefe súlyos oxigénhiányos.

Elképzelhető, hogy ha iszonyat energiát fektetnék abba, hogy legyen 1 olyan csoport a helyi óvodába ahova Fefét is felvennék, akkor talán ősztől (kizárt hogy ez 2-3 hónap alatt elintézhető) ide is járhatna, de mi lesz óvoda után? Mi lenne az egyéni fejlesztésekkel?  Az, hogy az itteni óvodába az autista gyerekeket felveszik, az is szülő kérvény volt, és minden óvodának kötelező alapító okiratba foglalnia, hogy milyen sni-s gyereket vesznek fel, és biztos hogy nem akarnak bajlódni egy halmozottan sérült gyerekkel sem, bááár 3 főnek számít a csoportlétszámba :) (itthon meg  fele annyi pénzből ápold és tartsd el magatokat mint a minimálbér)

A jelenlegi óvoda veszett messze van, de szeretjük. Fefe a tavaszi szünet és betegsége utáni első nap mosolygott az óvónénikre, ez sokat jelent, szereti a csoportját. Az utazást nem, kb 1 óra míg beérünk és ugyanennyi haza, de ez van. Itt biztosítva van az óvodai helye, az iskolai, a többit meg majd meglátjuk. Speciális ellátást kap: van gyógytorna, látásfejlesztés, úszás, csoportos foglalkozások, egyéni foglalkozások (anyák napi képeslap), itatják és etetik. Jó helyen van, és ez a legfontosabb.


Nincsenek megjegyzések: