2014. május 16.

Autóvásárlási támogatás

Idén ismét beadtuk Fefe részéről az autóvásárlási támogatást.
Tavaly új autóra igényeltük, amit meg is kaptunk, de olyan feltételekkel lehetett volna új Suzukit (csak és kizárólag Suzukit) venni, hogy nem éltünk a "lehetőséggel".
Megnéztük az egyik kereskedőnél, persze nem annál akinél a szerződést kellett volna kötni, mert náluk ugyan autót nem tud az ember nézni, na mindegy, szóval megnéztük az SX4-es, de a csomagtartója is kicsi volt, és a hátsó ülésre is nehezen tudtam volna bepasszírozni Fefét, hogy inkább használt autó piacot választottuk. Meg is vettük, hamar el is lopták, így jártunk.
Idén, tanulva a tavalyi feltételekből, használt autóra kértünk vásárlási támogatást, amire ma azt a megkeresést kaptuk, hogy nagyon sokan kérvényezték és inkább kérjük az új autó vásárlási "támogatását".
Idén nyilvános lett az új autók vásárlási feltételei, finanszírozási lehetőségek: http://lehetosegauto.hu/tamogatasrol

Igazából nagyon dühít, hogy hitel felvételbe kényszerítenének, még akkor is ha a teljes összeg rendelkezésre áll. Mivel a "fizetésem" 1 hónapban 51.550.-Ft, így kezest kell szereznem (kéne), ahhoz hogy az autót meg tudjam venni. Ez az új autó vásárlásánál van így, most megvárom hogy megkapjuk-e a használt autóra a vásárlási utalványt, és ha igen milyen buktató lesz benne.
Megkötik új autó vásárlásánál, hogy milyen típusúakat vehetsz, de az hogy nem tudod használni az nem érdekel senkit.
Ez is egy olyan "támogatás" ami jól hangzik, de nem tudsz élni vele :(

Nincsenek megjegyzések: