2015. július 6.

Lehetetlenek márpedig vannak :)

Mikor Fefe megszületett azt mondták, hogy vegetatív állapotban (beteg az éberség jeleit mutatja,például reflexszerű mozdulatokra képes anélkül, hogy környezetéről vagy saját magáról tudomást venne) fogja leélni az életét, majd ezeket a jelzőket egy híres neves (nyugodjon békében) neurológus is mondta még azzal kiegészítve, hogy csináljunk másik gyereket mert Fefe ugyan szép gyerek de semmi nem lesz belőle.
Nos, kérem szépen, azért ez nem hiszem hogy a semmit nem fog tudni kategóriába esik:



Ami igaz, az az hogy Fefe egyedül (még) nem képes sem átfordulni (megfordulni már alakul, sem felülni, sem felállni, se egyedül enni, sem semmit, de segítséggel képes és mi segítünk természetesen :) Sőt, most más folyamatosan iszik pohárból, ami annyit jelent hogy nem kortyonként öntünk a szájába és majd lenyeli kis idő után, hanem folyamatosan nyel :)
Lassan, de szépen fejlődik és mosolygós kis fickó. Persze reklamál, hisztizik és "beszél", ami éjszaka nem olyan vicces, de minek az a sok alvás ugye? :)


1 megjegyzés:

Nelli írta...

Hála az égnek, Ti nem adtátok fel, és ennek itt az eredménye! :)