2014. április 1.

Az elmúlt pár nap

Picit elmaradtam a blog írásával, de megtalált a tavaszi fáradság és a lustaság :)

Kedden (03.25.) voltunk Szakértői vizsgálaton. Senki nem tudta, hogy miért kellett mennünk (én nem kértem), hiszen fél éve van még csak óvoda. Na mindegy, a vizsgálatot ismét sikerült kivitelezni, eredménye majd egyszer megérkezik. A vizsgálatról nem nyilatkoznék, nagy vonalakban csak annyit hogy egy halmozottan sérült gyereknek minek pszichológusi vizsgálat..... na igen. Mindegy, megvolt ez is, ha minden jól megy legközelebb csak 2016-ban kell menni.

Szerdától ismét óvoda volt, majd szombaton borsóház.

Vasárnap elmentünk a lovaskert lovardába. Még év elején láttam egy megosztást erről a lovardáról, hogy van terápiás lovaglás is, most eljött az idő és elmentünk :) Izgultam és féltem, de a lovas hihetetlen kedves (nem a nyálas, hanem a kedves emberek közül való), figyelmes és mivel Fefe csak a nagyobb terpesznél jelezte hogy ez most még nem megy, így megnyugodtam és szépen kipacizta magát :) Ezentúl vasárnapokba beépítjük a lovaglást, tőlünk max 10 percnyire van.






A végén megsimogattuk a pacit, aki átvette Fefe rezgéseit és elaludt :) tényleg nem egy aktív/pörgős kisfiam van :)

Ma meg meglátogatott minket Reni és Bella, Sára pedig oviban volt. Nagyon furcsa egy "működő" gyerek :) Bella most 7,5 hónapos, és aki a mi világunkban nincs benne, az meg sem értheti mi az, hogy nem kell csinálni a gyerekkel semmit, működik magától :) hihetetlen milyen pici és mégis mi mindent tud és csinál, felfedez, azonnal rájön és alkalmaz, emlékszik és akar. Hihetetlen csoda.

Anya hajába kapaszkodni nagyon mókás :)
Fefe sebei már nagyon szépek, picike zöld foltok vannak, de azok már fel sem tűnnek :)
Az oldalsó izmokat és a derékrészt vettem észre, hogy feszesebb jelenleg, de ezt tornával szépen ki tudjuk majd lazítani, vagyis próbálkozunk, nem fájlalja semmijét. :)












Nincsenek megjegyzések: