2012. november 2.

Suit



Végeztünk. Letelt az 1 hét Suit terápiánk.
Meg lettünk dicsérve, hogy milyen jó Fefe állapota a szeptemberi alkalomhoz képest. Jobb a testtartás, fejtartás, kezeit szépen nyújtja, emelgeti a kezeit, dumál, és ami nagyon jó, hogy reklamál :) A nézése sokkal értelmesebb, pontosabb.
Ania-ék egymás között lengyelül, velünk angolul kommunikálnak és ezt nem érti Fefe így reklamál :)

A csípőjére és a kéztámaszra megyünk most rá, erre kaptunk egy pár feladatot. A legfontosabb, hogy távolítjuk el a 2 lábát egymástól, valamivel ékeljem ki ha éppen nem vele foglalkozom. Nem kell kikötni :) csak valami szivacsot, vagy plüsst tegyek a lábai közé, hogy ne tudja keresztbe húzni. Sok lazítás, olyan kis lépegetés fekvő helyzetbe, a csípő pici finom mozgatása (riszálás), a vállak lefelé és hátramozgatása, oldalfekvésben a kezek mozgatása, ülésben a kezek támasztása. Háton fekve kell az egyik lábát lent nyújtani a másikat meg felfelé emelni, na ezt nagyon lassan mert Fefe lába nem emelhető csak szépen lassan ahogy engedi. (videózok majd természetesen és meglátjátok miket „kell” csinálnunk). Állítógép használata, itt is a csípő jó terhelése a cél. Masszázs, amit amúgy is minden este csinálok. 

Próbáltunk egy gumit a lábára tekerni, de ez Fefének még hosszú így nem tudjuk ezt itthon használni, ennek annyi lenne a lényege, hogy kifelé fordítja a lábát.  Van erre egy másik készülék, amit Swash-nak hívnak, de még azt sem vegyük meg mert nem tudjuk, hogy jó-e neki. Januárban lesz a következő terápia és akkor hoznak mindenfélét és megnézzük, hogy melyik kell Fefének, melyik az a szerkezet amivel lehet még távol tartani a lábait, persze ha egyáltalán kell majd. 

Nekem nagyon tetszik ez a terápiás módszer, mert látom Fefén, hogy ezzel haladunk előre. Ez nem fáj, itt nem kell olyanokra gondolni, hogy a gyerek végigordítja a 2 órát. Itt szépen lassan, ésszel dolgozunk. Ha feszít megállunk és ha valamelyik póz, gyakorlat (vagy hogy írjam) nem tetszik neki akkor megyünk tovább. Nem csinálunk olyanokat amihez még nem érett, pl nem mászunk, nem kúszunk, nem sétálunk, viszont tanulunk helyesen állni, a kezeket használni, a fejet tartani, a figyelmet fejleszteni. Ahogy egyre erősebb a háta, a kezeit jobban tudja használni, a fejét emelni úgy tud majd megfordulni, kúszni, mászni, de ez mind sok idő és kitartás, gyakorlás. 

Egy szó mint száz, haladunk és ez a lényeg. 

2 megjegyzés:

julcsi írta...

Hajrá Fefe!!!
Csak így tovább!!!
Puszim!!!!

Paku Andrea írta...

Köszönjük és átadom :)