Az idei influenza betegség sajnos minket sem került el.
A 7. hét elején a Mama kezdte, szegény több napig nyomta az ágyat, holott Ő sosem szokta, innen is lehetett tudni, hogy ez a valami, ami megtámadta, nagyon is komoly.
Mivel 1 légtérben, együtt élünk, így várható volt, hogy a
többiek is elkapják.
Ferkó kezdte, 13-án még elmentünk ortopédiai kontrollra Ferkóval, majd pénteken
már látszott rajta, hogy valami bujkál benne is. Gyorsan az antibiotikumhoz
nyúltunk, az általában szokott segíteni.
Mivel hétfőn (02.17) még semmi eredményét nem láttuk, hogy gyógyszert kapna,
megkértük a körzeti gyerekorvost, hogy jöjjön ki és vizsgálja meg legyen kedves
Ferkót. Hétfőn még csak annyi volt, hogy emeljünk a gyógyszeradagon és valami
váladékoldót is adjunk, plusz a lázcsillapító, mert elkezdett lázasodni Ferkó,
aki sosem szokott.
Oxigénadásra volt már szükség, de egyenlőre, csak kis mennyiségben.
Eltelt a kedd, majd jött a szerda mikor már nagyobb dózisban ment az inhalálás,
berodual inhalálva, ventolin és berodual spray formában, kifelé a hidegre,
magasabb mennyigésben oxigén, de egyik sem volt eredményes, sőt, így szerda
este úgy döntöttünk Mamával, hogy ha nem javul reggelig semmi, akkor irány a
kórház.
Általában igyekszünk kórház nélkül megoldani amit lehet, főleg ebben a vírusos
időszakban amikor egyszerre tombolt az influenza, az rsv, a hányás-hasmenéses
vírus és még mindenféle egyéb szörny.
De amikor a véroxigénszint 80 alá süllyed, majd csökken 70 környékére és
ezerrel megy az oxigén, akkor bizony kórházi segítségre van szükség. (ilyen
helyzet azért még sosem volt)
Van egy picike palackunk, és tudtuk, hogy az oda és visszaútra nem elég, főleg
ha nagy dózisban kell adagolni, így mentőt hívtunk (02.20)
Jött is a mentő, megvizsgálták gyorsan, majd kerekes székestől beemeltük Ferkót a mentőbe és oxigénellátás mellett lassan a kórházba gurultunk.
Az 1-es gyerekklinikára mentünk, itt már ismernek minket.
Azonnal vérvétel, majd röntgen, covid és influenza teszt. A labor mutatott nagyobb
gyulladást. A covid tesz negatív hála, de sajnos az influenza teszt pozitív
lett a B típusú vírusra. Röntgen eredménye, hogy 2 oldali igazán súlyos
tüdőgyulladás.
Mivel az oxigénszint nem akart elfogadható szintre emelkedni nagy literszám
mellett sem, így arra a gyors döntésre jutottunk, hogy sajnos intenzív
osztályos felvételre van szükség, ahol is lélegeztető gépre lesz szükség. Mivel
természetesen beleegyeztem, így a sürgősségi osztály vezetője felkereste az intenzív osztály vezetőjét, hogy van-e hely Ferkónak, és hogy milyen a mostani
állapota.
Felkészült az intenzív osztály Ferkó fogadására.
Az intenzívosztály előtt van egy zárt váró rész, ahol ilyen esetben, amíg a
gyermek nincs megvizsgálva és felszerelve mindenféle megfigyelővel, és
természetesen amikor az állapota megengedi a látogatókat, be lehet menni.
Mielőtt beengedte volna, az osztály vezetője kijött hozzánk, és elmondta, hogy
sajnos Ferkó állapota rosszabb mint gondolták volna, és jelenleg 100%-on gépi
lélegeztetésen van. Ami jó a rosszban, hogy a légcsőkanülre csatlakozás egyszerű,
gyors és fájdalommentes, így nincs szükség akár intubálásra.
Az osztály házirendjét már ismerjük, 10-18 óra között lehet csak a gyermek mellett lenni, a fennmaradó időben nem lehet szülő a gyermek mellett.
Ferkó nagyon ügyes volt. Természetesen látszott rajta, hogy
beteg, de igazi kis HŐS, nagyon nagy betűkkel.
Természetesen nagyon rossz volt látni és átélni, hogy beteg, és hogy ez most
valóban komolyabb az eddigieknél, de szinte azonnal elhessegetni bármi olyan
gondolatot, hogy ebből a betegségből nem tud kilábalni, és hogy akár bele is
halhat.
Eltelt pár nap és megpróbálták a lélegeztető gépet lejjebb kapcsolni, majd
elvenni, majd visszaadni mert elfáradt. Majd megbeszéltük, hogy ott vagyok,
segítek neki, hiszen látszott rajta hogy a légeztető gép azért egy erősebb
nyomás, míg a sima oxigénnél neki is jobban kell dolgoznia. Szépen fokozatosan,
egyre hosszabb időre sikerült a gépről levenni, és csak sima oxigént adni, igaz
hogy azért nagyobb literszámmal.
Szerda (02.19) reggel 7 órától már csak sima oxigént kapott, a gépre nem
kellett vissza tenni, és csütörtökön már arról ment az egyeztetés, hogy melyik
osztály tudja átvenni, hiszen nincs szükség intenzív osztályos ellátásra.
Még megbeszéltük, hogy maradni kell, mert vénás antibiotikumra van szükség, azt meg ugye otthon nem lehet.
A pulmonológiai osztályról az orvosok lejöttek és
megvizsgálták, de náluk nincs hely, főleg az elkülönítőben nincs, Ferkónak meg
nincs szüksége egy több ágyas szobára.
Így maradt az infektológia, ahol egy szobában 1 beteg van, van a szobához saját
fürdőszoba, konyha, hiszen ott nincs járkálás. Persze, ki lehet a szobából
menni, de teljes védőfelszerelésben.
Már délután kiderült, hogy a minden gyógyszert leállítottak ahogy átkerültünk,
így az orvossal megbeszéltük, hogy azért 48 óra teljen el a gépi lélegeztetés
leállítása után, így ha minden rendben lesz (nem lesz újra lázas), akkor
pénteken haza is mehetünk.
Szerencsére nem lett újra lázas, így a pénteki megbeszélés alapján, irány haza 😊
Természetesen tovább kellett az inhalálást folytatni, amit
fokozatosan kellett csökkenteni.
Az oxigént is szükség szerint kellett adagolni, majd szépen elvenni ahogy
lehet.
A hétfői kontrollon megbeszéltük, hogy még szükség van oxigénre, általában 1-2 literrel, és hogy a pulzusa még nagyon magas. (100 fölött, holott Ferkónak max 60 szokott lenni), de egy nagyon csúnya betegségből lábadozik.
Szerdán (02.26) még telefonon egyeztettünk a kezelőorvossal, de továbbiakban nem kell menni csak ha baj lenne.
Én nagyon büszke vagyok Ferkóra, hogy egy igazán csúnya, mindkét tüdő felet érintő igazán súlyos tüdőgyulladásból pár nap alatt annyira felgyógyult hogy ezerrel vigyorgott az intenzíven, és hogy nagyon hamar sikerült hazajönni.
Természetesen igazán hosszú volt az az 1 hét míg az Ito-n volt, főleg hogy csak 10-18 között lehet vele lenni egy kis széken, de valahogy az agyam azonnal arra állt rá, hogy nincs itt semmiféle gond, ebből is kijön és hamar megyünk haza, csak most egy kis extra segítségre van szüksége.
Igazi HŐS-ök a mi gyerekeink.
És hogy az ember ezt lelkileg hogyan éli át? nem tudom.
A Mama egyáltalán nem találta a helyét. A rendszer az, hogy reggel felkelünk, öltözés,
kávé, Ferkó eszik, mosakszik, megszerelem a nyakát majd napközi. Délután haza,
kis nyunyóka együtt, majd fürdés, vacsora, alvás Ferkónak mi tv, majd pelus
csere, esti gyógyszer és alvás mindenkinek.
Most meg ezek mind kimaradtak, nem volt éjszaka mellettem Ferkó, reggel nem
volt ott, csak vártuk a 9 órát hogy telefonálhassunk hogyan van, majd irány a
kórház. Este ugyanaz, az üresség….
Mama nagyon aggódó típus, Ő nagyon félt, hogy ebből nagyobb baj is lehet, de
hála nem lett.
És hogy én hogyan éltem meg? nem tudom. Valahogy az agyam tényleg azonnal
leblokkolt, és mintha semmi komoly nem lenne, kicsit most ito-n vagyunk, majd
hamar irány haza.
Általában amikor 10-kor beértem a kórházba, picit rendbe raktam Ferkót (szájmosás), és ha megvoltunk hívtuk is a Mamát és a csajokat a Kagyiban videón, hogy láthassák és beszélhessenek egymással. Ferkó nagyon aranyos volt, mondta a Mamának a kis mondandóját, de a kanültől nincs hangja, így csak tátogott neki ezerre. Gondolom mondta, hogy Mama, azonnal gyere értem :)
Voltak mélypontok természetesen, de inkább a tehetetlenség, a
várakozás. És hát féltem, hogy Dió után akit most vesztettünk el, Ferkót is
elveszítjük de ez nem lehet, most még biztosan nem. És így is lett, a kis
Bogyókával hazajöttünk és minden rendben!
Ferkónál nehéz, hogy mennyit ért meg abból, hogy miért is lépek le mellőle, és hagyom magára hiszem sosem szoktuk, főleg ha beteg nem, és most meg fél napra otthagyom.... de azért igyekeztem elmagyarázni hogy itt nem maradhatok, de sietek vissza.
Éééés, hát kérem szépen, egy igazán jókedvű mosolygás még az Ito-n, már lélegeztető gép nélkül :)
