A mai történet a közgyógy igazolvánnyal kapcsolatos volt.
Ez a kártya arra szolgál, hogy a gyermek állandóan szedett gyógyszereit ingyen, a tápszereit ingyen vagyis amíg a keret összege tart ki tudjuk váltani. Alanyi jogon jár évi 6000Ft a tartósan beteg, sajátos nevelési igényű gyerekeknek, de akinek rendszeresen szedett gyógyszerei vannak egyedi keretet állapítanak meg, ez nálunk 2 évig 8140Ft lesz. Ezzel a kártyával írható a pelenka, ortopédiai segédeszköz, váladékszívó, cipő évente 1db.
Tudtam, hogy ez év május végén le fog járni a kártyánk, így ahogy hazajöttünk Nazarov műtétről be is adtam az új igénylést.
A Járási hivatalból meg is érkezett a határozat még április közepén, azzal a megjegyzéssel hogy a kártyát postai úton fogjuk megkapni.
A kártya viszont a mai napig nem érkezett meg, és mikor kiderült ma hogy a régire már semmit nem tudtunk kérni, igen nagyon ideges lettem.
A Járási hivatalból közölték, hogy ez az OEP feladata, Ők csak a határozatot hozzák. Rendben, hívom az OEP-et. OEP-nél sikerült a kártyás "osztállyal" beszélnem ahol közölték, hogy Ők ugyan a határozatot nem kapták meg (kizárt), és vagy várok a csodára és majd valamikor megjön a kártya, vagy bemegyek személyesen és megcsinálják azonnal. Mi???????? még én rohangáljak? és ha mondjuk nem tudnám családilag megoldani, hogy elmenjek a kártyáért akkor a gyereknek nincs gyógyszere, tápszere, akármi? (2 havi adag van pluszba, de ez nem elvárható). vagy amit még tehetek, kifizetem a gyógyszereket ami havi több tízezer forint, vagy megfogom a sérült gyerekemet és becipelem magammal. Fantasztikus ügyintézés, és ami még dühítőbb, hogy láttam több hivatal ami kacsalábon forgó palota, teljesen kihasználatlanul, biztonsági örökkel, kamerákkal.
Na mindegy, Papa el tudott menni a kártyáért, mert nekünk érdekes meg volt a határozat.
Innen jött a lendület, hogy elég volt ebből, és most már írásos panaszt fogok tenni mindenhol.
Íme:
Panasz 1:
Tisztelt ....
Panasszal és
kivizsgálási kérelemmel fordulok Önökhöz.
Kisfiam
részére (S. Ferenc, taj: ......) 2014.03.14-én beadott
közgyógyigazolvány kártyája a mai napig sem érkezett meg.
Járási hivataltól azt az információt kaptam a mai napon telefonon, hogy Ők megküldték a határozatot, amit én meg is kaptam 2014 áprilisában, de kártya kiállítása az OEP feladata.
Hívtam ezután az OEP ügyfélszolgálatot, ahol az ügyintéző hölgy közölte, hogy Ő ugyan semmilyen határozatot nem kapott, így az új kártyát ne várjam (2 hónap!!!!).
A mai nappal megszűnt a régi kártyája a halmozottan sérült kisfiamnak, így sem gyógyszert, sem tápszert, sem pelenkát, sem más gyógyszert nem tudunk ingyen kiváltani, abból a hatalmas összegű pénzből amit azért kapunk (igen, 2 emberre), hogy 24 órában ápolom, fejlesztem, etetem és itatom (igen, még mindig 2 emberről beszélünk kb 60.000Ft/hó) nem tudom kiváltani a gyógyszereit, és ha jól tudom nem is lenne a feladatom mert pont erre lenne a közgyógyigazolvány, és a megállapított havi keret.
Az ügyintéző hölgy közölte velem telefonon, hogy vagy várok a csodára és egyszer csak megérkezik a kártya, vagy bemegyek személyesen Maglódról és megcsinálják a közgyógykártyát amint bemutattam a határozatot.
Ismét úgy gondolom, hogy ez nem én feladatom lenne, a halmozottan sérült gyerekkel elutazni Budapestre hogy az általam időben megigényelt közgyógykártyát megkaphassam, hogy a kisfiam gyógyszereit ki tudjam váltani.
Természetesen az ortopéd segédeszközeit sem tudjuk elkészíttetni, mert nincs meg időben a közgyógykártya!!

Az
ügymenettel is komoly gondok vannak: szülő elkocog a körzeti orvoshoz a
gyógyszerlistáért, kér egy nyomtatványt a Járási hivatalba, kitölti és elküldi
a Járási hivatalba, a Járási hivatal ül rajta picit és meghozza a határozatot,
ezt a határozatot egyszer csak elküldi postán a szülőnek és elméletileg az OEP
részére, akik ülnek még egy picit rajta majd valamikor elkészítik a kártyát.
természetesen mindenki leellenőrzi, hogy valós adatokat adtunk-e meg, így nem
értem miért kell a szülőnek plusz köröket futnia, hiszen az OEP rendszerében
látják, hogy adott taj számon milyen gyógyszerek vannak kiváltva.
Ugyanez a helyzet bármilyen ügyintézésnél, hogy a szülőnek kell az igazolásokat beszereznie, majd a hivatal ezeket leellenőrzi.
Nem lehetne ezeket az ügyeket valamelyik csoda palotában (hatalmas palotáik vannak, kihasználatlanul) 1 kéz alatt intézni?
Számítógépes világban élünk, mindenki látja/láthatná a másik rendszerét, így a szerencsétlen szülőnek a sérült gyerekével nem kéne felesleges köröket tennie, ami természetesen a szülőnek plusz költség.

Kérem
tájékoztasson, hogy ilyen esetben mi a teendő, amennyiben hivatali hiba miatt a
kisfiam gyógyszer – gyógyászati ellátása nem finanszírozott államilag?
Maglód,
2014-05-29
Várom
válaszukat!
Üdvözlettel:...
Panasz 2:
Tisztelt.....
Paku Andrea
vagyok, van egy 4,5 éves kisfiam, aki orvosi műhiba miatt lett súlyos, halmozottan
fogyatékos.
Sajnos a mai napig nem tudja elmondani mi fáj, csak azt jelezte az elmúlt héten, hogy valami nagyon fáj neki. Itthon találgattunk és próbáltuk megtalálni az okot, amit csak péntekre derítettünk ki, és ez a fogfájás volt, kilyukadt a foga.
Hogy miért nem mentünk azonnal orvoshoz ha fáj valamije a gyereknek? mert nem foglalkoznak vele sehol, mert egy halmozottan fogyatékos gyermekhez nagyobb türelem, hozzáértés és szülővel való kommunikálás kellene, ami sajnos a mi csodás országunkban nem megoldott.
Pénteken reggel nekiálltam telefonálni, hogy én gyermekemet ugyan hol tudnák fogadni, melyik az a fogászat ahol szóba állnak velünk. Találtunk egyet, de oda csak késő délután tudtunk volna menni, de gondoltuk kivárjuk.
Miután a gyermek aludni sem tudott, így nekiálltam ismét telefonálni.
Fogyatékos gyerekek fogászata (honlapon olvasottak alapján) pénteken a Madarász utcai kórházban van, de csak 12-ig. Szuper, kereshettem tovább.
Hívtam a fogászati klinikát, a Szentkirályi utca 47 szám alatt. Elmondtam, hogy kivel mennénk és hogy mi a panaszunk, mehetünk-e Maglódról? Közölte az úr, hogy igen, menjünk ha 15 óráig beérünk, ekkor már 13.30 is elmúlt, de gyorsan összekaptuk a gyereket és rohanás a klinikára. A váróba érve kijött egy úriember (Ő volt a doktor), aki egyből el akart minket küldeni, hogy hát Ő ugyan ezt most nem, de mivel már a folyosón elég idegesek lettünk, mondta hogy menjünk be.
A székbe ültetett minket, valami kampóval átszúrta a kisfiam fogát és mondta hogy részéről ennyi, Ő tovább ugyan nem foglalkozik velünk. Na itt szakadt el a cérna mind nálam, mind édesanyámnál, hogy egy fájó fogú gyerekkel aki ráadásul epilepsziás (1,5 éve rohammentes) és sajátos nevelési igényű fájó foggal elküldi?
A nővérke közölte, hogy ezeket a gyerekeket csak altatásban vállalják amire várólista van. Tessék? Várólista? Mit képzelnek?
Még felajánlotta, hogy valami fém feszítőt betehet a gyerek fogai közé és megnézheti úgy. Micsoda? Naneee
A doktor adott egy fecskendőt amivel öblítsem a gyerek fogát, viszlát.
Mivel elég paprikás hangulatban voltunk, így meg szerettük volna keresni a vezetőséget, de persze pénteken délután senkit nem lehet találni.
A recepciós hölgy felhívta a Szentkirályi utca 40 szám alatt található másik fogászatot ahová áthívtak minket.
Az ottani doktornő dalolászva, kedvesen, feszítő eszköz megemlítése nélkül kifúrta a kisfiam egyik fogát és betömte, a másik lyukas fogat kifúrta és a keddi napon ismét dalolászva (emlékezett hogy a gyermek szereti a dalolászást) betömte neki.

Kérem, hogy a
levelemet átolvasása után, képzelje el magát olyan helyzetbe hogy se
megmutatni, se elmondani nem tudja mije fáj, csak sírni és ordítani tud, és
mikor végre kideríti a családja hogy mi a probléma, elküldik mindenhonnan.
A mi
gyerekeink (sajátos nevelési igényű) ugyanolyan emberek és gyerekek mint bárki
mások, akiknek emberi ellátás jár(na).
Kérném, hogy
egy alapos vizsgálatot indítsanak az ügyben, hogy a gyerekeink milyen ellátást
kapnak, és hogy ahelyett milyenre lenne szükségük.
Az egészségügy anyagi helyzete nem érdekel, ha szép stadionokra telik, szép irodaházakra, szép székhelyekre biztonsági szolgálattal akkor legyenek olyan szívesen az egészségügyi ellátásra is több pénzt fordítani és emberi ellátást biztosítani.

Már
megkaptuk, hogy a fülfájós gyereket Maglódon nem tudják megvizsgálni mert más
az anatómiája?????? (az ilyen orvosnak nem szabadna az egészségügyben
dolgoznia) ezért késő este a János kórházba kellett autóztatni.
Csütörtök
délutáni napon a gyermeket nem tudták megvizsgálni a Heim Pál kórházban, mert nincs
fül-orr-gégész, így csak pénteken derült ki hogy tüszős mandulagyulladása van. Már nyelni sem bírt, lázas volt és nem kapott levegőt.
Mr vizsgálatra akár 1 évet is kell várni. Micsoda???
Kihűléses gyereket műanyag palackokba öntött meleg vízzel melegítjük egy kórházba. ?
Nehéz
légzéses (asztma) gyereket hagynak a folyosón várakozni fertőző gyerekek közé
akarják befektetni, mert éppen az ügyeletes doktornak nincs ideje – kedve –
tudása dolgozni.
Ilyenek
hogyan történhetnek meg Magyarországon 2014-ben?
Várom
válaszát, kivizsgálását és bízom benne, hogy a Magyar egészségügy fejlődni fog
rohamosan.
Természetesen mind névvel - címmel - telefonszámmal és aláírással ellátva lett elküldve.
Tényleg elegem lett abból, hogy mindenhol letojják az embert, és ezért soha senki nem szól. Besokalltam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése