2018. augusztus 11.

Vízi Csillag tábor

Ferkóval évek óta járunk Adriennhez Vízi Csillag terápiára.


A tavaly év végén történt sok betegség, majd gyomorszonda miatt, ki kellett hagynunk a terápiákat, pedig ez az 1 olyan terápia van, ahol biztosan nem fáj a nyújtás, mozgás, hiszen a vízben siklás magától végzi ezt a feladatot.
Minden évben szokott lenni Cserkeszőlőn Vízi Csillag tábor, amire most év elején jelentkeztünk is. Tudtuk, hogy a Peg szondát ki fogjuk cserélni Mic-key button szondára, aminek az lenne a lényege, hogy nem kell ragasztani a  sztoma nyílást, mert a button zárt rendszer, nem folyhat be a víz.
Sajnos azért ez a valóságban nem történt meg, nem dehogy nem ázott be, hanem a Ferkó szervezete a sztoma nyílást nem igazán akarta, és mindenáron be akart záródni.
Ilyenkor szokott vadhús keletkezni, amit egyszerűen egy spray alkalmazásával megszüntethető, de Ferkónál ez a spray erős görcsöt okozott. A sztoma nyílás folyamatosan váladékozott, és olyan volt mintha a bőr egyre nagyon területen lenne piros, véres és váladékos.


Az otthonápoló nővér jött, és lápiszolással próbálta ezt a vadhúst és a nyílást lekezelni. Mondta, hogy lehet fekete körülötte a bőr, és lett is, nagyon nagy területen. Másnap reggel a kötés cseréjénél és tisztításnál a fekete rész egyszerűen lejött, és vele együtt a bőr is. Olyan volt, mintha égési sérülése lenne.
Az otthonápoló nővér jött megint, és tényleg égési sérül lett, de nem tudni hogy miért lett ilyen...
valamiért nem is mi lennénk, és természetesen a tábor előtt pár nappal. Oké, kenjük vastagon sudo krémmel, és még az otthoni vízben is ragasszuk le.
Valamiért a sztoma nyílás nem nagyon akar remekelni, mert folyamatosan véres, váladékos a géz, így hason nem nagyon tetszik Ferkónak, szerintem nem  túl kellemes érzés: 
A ragasztással 1 nagy probléma van, hogy a tapasz leszedése fájdalmas is és Ferkó érzékeny bőrét szinte azonnal kiszedi.

 Így kértem segítséget, hogy ki mit használ, mert a táborban legalább 2* ragasztani kell, így viszont ez nagyon nem lesz jó neki.
Kaptam is segítséget. Az egyik ismerős ajánlott tinktura benzoet, a másik ismerős ajánlott, 3M™ Tegaderm™ átlátszó filmkötszert. Természetesen indulás előtt kezdtük ezek beszerzését, így a Kunszentmártoni Kéki patikával megszerveztük, hogy kedd reggelre beszerzik az eszközöket, ami meg is érkezett és szuperül beváltak.Már nem piros a ragasztásnál a bőr.



A tábort nagyon sajnáltuk volna kihagyni, és szerencsére sikerült elindulni, és hétfő délután már el is kezdtük a foglalkozásokat. Hétfőn 1, kedden és szerdán 2, csütörtökön 1 foglalkozás volt. Mi szülők is kaptunk egy kis watsu-s élményt, így már tudom hogy ez a terápia egyszerűen fantasztikus. Ahogy hullámzik a test a vízben, úgy nyújtja minden egy porcikát a víz mindenféle fájdalom nélkül. Különböző mozdulatokkal az egész test át van mozgatja, az idegrendszer tanul (forgás).
Nagyon elfáradtunk, de nagyon jó volt végre kicsit mást csinálni mint itthon, nehéz volt az elmúlt 1 év nagyon.


Ezt a terápiát nem szeretnénk abbahagyni, de mivel Ferkó már elég hosszú nekem, és bejárás délután a városba elég nehézkes, most keresek olyan watsus szakembert aki egyénileg tudna a közelben Ferkóval foglalkozni. 

A videók:













Képek:





(Facebook oldala: https://www.facebook.com/The-SEA-STAR-Method-V%C3%ADzi-Csillag-Program-871279802895149/ )