Ma volt a szemészeti kontroll vizsgálat. Flash Vep vizsgálat miatt mentünk, ilyen vizsgálat 2012.01.13-án volt utoljára. Ez a 1,5 év alatt szemmel is látszódik, hogy Fefe látása javul. Többször felfigyel dolgokra, észreveszi ha pl valaki van mellette, fordul a hangforrás iránt, a szeme fixál és a pupilla változik. Azt tudtuk, hogy fénylátás van, de szerettünk volna valami bővebb információt kapni a látásával kapcsolatban, hiszen igen nehéz úgy rávenni valakit a mozgásra ha nem látja hova is kéne mennie. Úgy meg, hogy Fefe még mozgássérült is, na így van veszett nehéz dolgunk, de az eredménynek köszönhetően igenis van értelme és eredménye annak amit csinálunk.
Eredmény:
2012-es jobb szem 7.37, bal szem 2.97.
2013-as jobb szem 10.9, bal szem 6.49.
2012-ben az egyik orvos azt mondta, hogy egy normálisan, jól látó gyereknek ez az eredmény kb 30-as érték. Még mindig igen gyenge a látása Fefének, de jobb mint volt és a lényeg azt hiszem az, hogy igenis fejlődik és javul a látása is.
Azt sajnos nem tudjuk, hogy pl formákat vagy arcokat mennyire tud megkülönböztetni, ez majd a jövő nagy kérdése.
Most 2-án kezdődik az óvoda, itt ugye látásnevelést is fog kapni a hercegem sok egyéb más szuper dologgal együtt.
Tavasszal kell menni kontrollra, addig meg fejlődünk tovább. Igen, azt hiszem együtt fejlődünk :)
2 megjegyzés:
Veletek együtt örülök!!
Szívem csücske Fefe is tudod!♥
Köszönjük szépen :)
Mi is nagyon szeretünk, ugye tudod? :)
Megjegyzés küldése