Az eset még
tegnap (2013.07.10) este 8 órakor történt.
Velünk szemben lakik egy középkorú házaspár, hallássérült gyermekükkel.
Épp kint telefonáltam este a teraszon, mikor szalad ki a lány és kiabál sírva, hogy segítsünk, mert anyukája rosszul van. Rohantunk át, anyuka a fürdőszobában a földön feküdt, a párja már az oldalára fordítva tartotta, a feje vérzett. Már hívtam szaladás közben a mentőt, hogy azonnal jöjjenek, de meglepetésre a mentő szóvivője hangja jelent meg, valami olyan szöveggel, hogy fontos a hívása de most nem tudjuk fogadni, ezt elmondta még angolul is. Gondoltam magamban, hogy miiii, a mentőket nem lehet elérni a 104-en???? Oké, hívom újra, biztos a telefonom nem jó. De nem a telefon volt rossz, mert a 2. próbálkozásra is ugyanez volt. Közben kiderül, hogy a férj hívta már a mentőt, de már eltelt legalább 10 perc. Oké, akkor hívjunk mást, pl 105. Felvették, hogy tűzoltóság, elmondtam gyorsan mi a bajom, erre mondja hogy hét Ő nem tud mit tenni, hiszen Ő a tűzoltó, mondom oké, persze, de a mentőket nem lehet elérni. Lerakta.
Hívom a 104-et, még mindig nem lehet elérni őket.
Oké, akkor legyen a 112-t, hiszen központi segélyhívó, de itt is azt kaptam, hogy hívjam a mentőket és szó szerint rám rakták a telefont.
Közben az én szüleim hívták az ügyeletet, hogy jöjjenek ki mert nagy baj van.
Hívom a mentőket ismét, felvette egy hölgy, akinek elmondtam, hogy ki vagyok és honnan és hogy sürgősen kérném a mentőt, hiszen elájult, vérzik a feje és folyamatosan hány a hölgy, nagyon nincs jól. Erre a telefonos kisasszony, számomra sértő hangon közli, hogy „hány mentőt küldjek még?”. 1 mentőt szeretnénk, de azt villámgyorsan. Állítólag rögzítették, hogy egy férfi hívta őket és jön a mentő. Lerakta.
Menet közben segítettem anyukánál, megmostam az arcát, a száját, beszéltünk hozzá, tudatánál volt. Abban biztos voltam, hogy nem epilepsziás roham, mert abban (sajnos) profi vagyok, a kisfiam epilepsziás (is).
Eltelt már nagyon sok idő, közben anyuka már véreset hányt, nagyon nem volt jól.
Hívtam ismét a mentőket, hogy oké, hogy jönnek, na de mégis mikor???
Maglód Ceglédhez tartozik, így átkapcsolt oda a telefonos hölgy, ahol azt a választ kaptam, hogy Gyömrőről jön a mentő. Aki nem tudja (miért is tudná mindenki), Gyömrő sietős mentővel, kb 5 perc. Itt már vagy 20 perc is eltelt.
Az én hívásaim alapján 30 perc múlva meg is érkezett a mentő, egy fiatal orvossal.
Nem szeretnék semmilyen jellemzést írni, a lényeg, hogy meg kellett várni míg kiérkezik az ügyeletes orvos. Amíg megérkezett a doki, addig a mentős bekötötte az anyuka fejsebét. Mind 2 szemöldökénél megsérült, ahogy elesett a fürdőben, de már nem vérzett. Ahogy a mentős elkezdte dörzsölni, persze hogy elkezdett folyni a vére. Bekötötte, de elég lett volna egy sebtapasz rá, de a mentős úgy gondolta, hogy beköti az egész fejét szegénynek, persze a seb kihagyásával. Mire megérkezett az ügyeletes doki, az anyuka feje már teljesen be volt tekerve :S

A doki nőt már ismerjük, sajnos kisfiamhoz ki kellett hívni jó pár alkalommal. Profi dokinak tartom. Megvizsgálta gyorsan anyukát, valószínű agyvérzést kapott (a jelek alapján). Kapott infúziót, hányás csökkentőt, majd a baleset után 1 órával elindult vele a mentő.
Nekem személy
szerint eddig semmi problémám nem volt a mentő hívásával, pedig sajnos párszor
szükség volt rá.
Azt sem tudom, hogy egy mentős orvosnak mik a feladatai, de ez a "doki" arcán azonnal lejött a tanácstalanság, hogy Ő ehhez semmit sem ért. Lehet, hogy minden esetnél, meg kell várni az ügyeletes orvost, hogy „azonnali” orvosi ellátást kaphasson, de nem értem miért nem lehet azonnal szólni a központon keresztül, hogy baj van, menjen ki egy értő orvos is.
Abban sem vagyok biztos, hogy a mentőben orvos volt, az biztos hogy az egyik férfi a sofőr volt, a másik meg tudott cukrot és vérnyomást mérni, ja meg a sebkötözés is ment neki.
Amikor az ember elmondja, hogy egy középkorú hölgy, akinek a szívével van probléma, összeesik a fürdőszobában, vérzik a feje, magatehetetlen, hány, ebben az esetben nem kéne azonnal egy rohammentős küldeni orvossal?
Mikor a kisfiam az utolsó epilepsziás rohamát kapta, akkor is hívtunk mentőt, akik megvárták az ügyeletes orvost, hogy megkaphassa a 2. nyugtatóját, majd a mentő után jött a gyermek rohamkocsi.
Milyen esetekben küld orvost a mentő? Mert mi telefonáltunk az ügyeletre is, de ott azt mondták, hogy úton van a mentő. Tehát nem jöhet ki egyszerre az ügyelet is és a mentő is?
A riasztás után tényleg 30-40 percet kell várni a segítségre?
A mentőket nem lehet elérni telefonon? Hogy van ez?

5 megjegyzés:
Én sajnos már semmin sem csodálkozom,nem tudsz olyan rosszat mondani az egeszségügyünkről,hogy én ne tudnék mégrosszabbat.Csoda,hogy még egyáltalán dolgozik ott valaki,és már a 120 éves társadalombiztositás is megszünt.(Azért a cim olvasásakor megijedtem,hogy Fefével történt valami)
Apósom kórházban van. Alig van orvos a kórházban, mondta ma a telefonban.
A barátnőm rákos.
A nyugdíj miatt elmentek onnan is jó páran-órákat kell várni mindenre, egy ember van ott, ahol eddig 4 volt.....
Szép új világ.
Remélem, a hölgy jobban van.
Jaj Istenem...Remélem jobban van az Anyuka..
Jézusom, ez szörnyű...!
Köszönjük, anyuka a körülményekhez képest jobban van.
Másnap megműtötték, most még 1 hét kritikus időszak várható, de erős nő.
Fefe szerencsére jól van :)
Megjegyzés küldése