Elérkezett annak az ideje is, hogy kádliftet szerezzünk be.
Több hónapja már úgy fürdettük Ferkót, hogy 2 ember tette be a kádba és a kivétel is 2 emberes volt, de ugye veszélyes azért, mert a gyerek vizesen csúszik és a fürdőszoba padlója sem csúszásmentes azért. Arról nem is beszélve, hogy ez így nem volt a legkényelmesebb Ferkónak, hiszen csak nyúztuk a bőrét szegénynek.
A medencéhez is szükség volt valami medenceliftre, mert a sima kapaszkodó nem elég, a lépcső csúszik, Ferkó csak egyre nehezebb így a balesetek és a megrokkanás elkerülése végett, elkezdtünk kutatni.
2 céget találtam ezzel kapcsolatban. Az egyiknél a telefont nehezen ugyan de felvették, de árakat nem akart mondani, majd írjak levelet és arra válaszolnak. Oké, köszi, vevőbarát azt hiszem.
A másik cégnél azonnal felvették pedig már késő délután volt. A főnök már telefonon nagyon segítőkész volt, mondott árakat is, de a pontos összeghez azért egy email volt szükséges. Email elküldve, válasz jött hamar, majd megbeszéltünk egy személyes találkozót. A helyszíni felmérés után, ami nagyon pozitív volt mert együtt gondolkoztunk, hogy mit is szeretnénk, mit hogyan lehetne megoldani, mi az Ő észrevételük és javaslataik. Az árak fixálása után, megkötöttük az üzletet.
Elkezdték a termékek gyártását, és a megbeszélt időpontban tényleg jöttek (az utóbbi időkben megismert szakik esetében ez nem volt biztos), szereltek és pár óra alatt meg is lett a fürdőszobában és a medencénél az átalakítás. Profi munka, csak ajánlani tudom őket: http://www.medencelift.hu/index.php
Este megvolt a főpróba, és Ferkó nagyon kacagott és élvezte a liftezést, a szuper fürdést :)
A medencelift is ilyen hálóval működik, arról is készítünk felvételeket ha legközelebb a medencébe csobbanunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése