2018. február 14.

Orvosoknak segítség egy fogyatékos gyerekhez!

Ferkónak amióta megvan a gyomorszondája, megfigyelhető volt egy állandó hörgés, váladék a torokban.
Egyik barát anyuka mondta, hogy náluk is így volt és hogy ez bizony reflux lesz.
Elkezdtük a savlekötő adását újra, de ez nem akart elmúlni, sokszor olyan volt mintha ébrenlétben is horkolna.
Kapott Salvus vizet is a szondába, hogy az is savcsökkentő hatással rendelkezik, de semmi.
A pulmonológián inhalálást írtak elő, majd az oldja a hurutot, de semmi eredménye.
Felkerestem telefonon a Bókay utcában az egyik fül-orr-gégészt, aki egyből arra fogta, hogy Ferkó halmozottan fogyatékos és ez a baja, így nem láttuk értelmét, hogy felkeressük személyesen, hiszen ha már így áll hozzá, esélytelen a korrekt vizsgálat.
Megkerestem telefonon egy másik dokit akit ajánlottak, hogy nem számít nála ha valaki fogyatékos, talán még jobban odafigyel, de Ő a kollégáját ajánlotta a Heim Pál kórházban. Felkerestem telefonon, aki javasolta, hogy vagy náluk szakrendelésen majd egyszer csak meg tudja vizsgálni, vagy van magánrendelése…. Oké, legyen az, hiszen ez nem olyan vicces dolog, amit hagyhatunk hónapokig. Ez a magánrendelés Biatorbágyon volt és 30.000.-Ft volt az ára, de gondoltuk, hogy magánrendelésen csak jobb a helyzet. Nos, hát nem. A doki arcán lejött, hogy jaaaaj, tényleg eljöttek… Oké, megvizsgálta, de szerinte mi nem látjuk jól, és semmi köze a gyomorszondának hozzá, viszont javasolna egy alvásvizsgálatot, persze magánúton. Oké, hazafelé telefon az alvásvizsgálathoz (nagyon kételkedtem benne, hogy ilyen probléma lenne, hiszen eddig nem volt). Alvásvizsgáltra már másnap mehettünk, szintén 30.000.-Ft, az eredmény semmi problémát nem mutatott. Természetesen újabb 30.000.-Ft-ért nem mentünk vissza ehhez a szuper professzorhoz….

Agyalás ismét otthoni kereteken belül, hiszen orvosi segítségről ismét mondjunk le.

Gondoltunk arra is, hogy esetleg mivel ki lett kerülve a nyelőcső, így nincs mi levigye a trutyit….
Az otthonápoló szolgálat nővérkéje javasolta, hogy adjuk Ferkónak ACC-t, ez szépen feloldotta a hurutot, de még mindig volt és még mindig hörgött tőle, még mindig köhögtetni kellett és szívni neki. És zavarta is.

Aztán pár napja gondolkoztunk azon, hogy Ferkó soha nem evett napi 5*, és most ez nem-e sok neki, hogy 3 óránként töltünk a pocakba? mert oké, hogy 3 óránként megemészti a gyomor amit teszünk bele, de Ferkónál minden lassabban mozog, így valószínű volt hogy ez is, és láss csodát, átszerveztük Ferkó evéseit, és most 4 óránként kap enni (a kalória megmaradt persze, csak most a 700 kalória 4 étkezésre van osztva és nem 5-re). Jelenleg jelentem SEMMI hörgés, SEMMI váladék, SEMMI probléma.


Nem lesz népszerű, de „köszönjük ismét a színvonalat orvosi ellátást” 

Ami ebben az egész helyzetben (is) az zavar és bosszant, hogy miért nem lehet meghallani amit a "hülye"szülő mond? Ő van 24 órában a gyerekkel. Ő ismeri a legjobban, és ha valami más és rossz, az alap pocsékhoz képest rossz, az tényleg gond....??? 

1 megjegyzés:

Ági írta...

Szegyellje magat a "doki"
Ha jol szamolok 60 000.- ft a semmiert?
Felhaborito, hogy ez a nyereszkedes lebeg csak a szeme elott, van egy serult (remelem nem banto a kifejezes) gyereket nevelo csalad, es ugyanugy tartja a markat. Az empatia, jo erzes hol van?
👹