Az első a
neurológia volt. Most nem volt EEG vizsgálat, az majd novemberben ráér. Ami
nagyon jó volt, hogy a doktornő kérdezte, hogy mennyire figyel, mit ért meg,
mondtuk hogy figyel mindenre és mindent meg is ért. Elővette a zsebéből a kis
csipogós lámpáját és Ferkó azonnal figyelte, fordult :D éljen, végre, ez is
eljött, mosolyogtunk együtt :)
A gyógyszeren egyenlőre nem változtatunk, nézzük meg a gasztroenterológián mire jutunk, csökkenek-e azok a görcsök amik jelenleg még megvannak, mert azok 100%, hogy nem epilepsziás eredetű.
Megnéztük, hogy a jelenleg használt gyógyszer okoz-e hormonális zavart, mert hogy Ferkó már 4 évesen elkezdte a nemi érés lépcsőit megmászni, egyszerűen neki szőrzete van és a herék is nagyobbak mint egy 5 éves gyereké. Arra jutottunk, hogy biztos nem a gyógyszer, hanem az agysérülés, mert érinti azt a területet is ami a hormonokért felelős. Mehetnénk endokrinológiai kivizsgálásra, de nem igazán lenne értelme, mert ezzel úgy sem kezdenénk semmit, gyógyszert meg nem adunk rá.
EEG novemberben, és meglátjuk milyen is az agy akkor.

A második
kontroll a gasztroenterológia volt. Itt elmondtuk, hogy mire jutottunk, vagyis
hogy a tej és tejes termékek jelenlegi megvonásával a görcsök mennyisége és
erőssége is csökkent, de azért még van sajnos. Most 1 hónap próba következik,
mert a doktornő szabadságon lesz. Addig ki kell próbálni, hogy a széklet
problémát meg tudjuk-e oldani, méghozzá 7-10 napig fog kapni Ferkó esténként
kávéskanál mennyiségű paraffinolajat, reggelente meg Levolacot kb abból is egy
kávéskanálnyit. A paraffinolajat sokáig nem szabad alkalmazni, de mivel Ferkó
bélrendszere tele van széklettel, ezt valahogy ki kell robbantani belőle, hogy
a belek tisztulni tudjanak. A robbanós kúp csak az ingert adja meg, már ha
egyáltalán megadja és komoly has prés kell ahhoz hogy mindent ki tudjon
kakilni, és ilyen erős hasi préssel nem rendelkezik. A Levolac szirup meg a
megelőzés miatt fog kelleni átmenetileg. A szájszag is eredhet a rossz emésztés
miatt, ahogy a test tekergetése is, és reméljük, hogy nem komolyabb a probléma.
Írni kell naplót erről az 1 hónapról, és ha ez nem vezet eredményre, akkor
jöhetnek a klinikai vizsgálatok szeptembertől: tejcukor vizsgálat, 24 órás PH
mérés, endoszkópos vizsgálat… minden csuda szuper dolog :S de ezeknek a
görcsöknek és a széklet szenvedésére kell valami megoldást találni.
A doktornőt is fixen nézte, nyúlt a kezével…… hogyan is írjam le, hogy ez mekkora nagy öröm volt :) Tudom, tudjuk mi hogy okos és figyel….. na de ha ezt egy „hivatalos” ember is megerősíti…. boldogság :D

Folytatás
gasztró területen szeptemberben, neurológia meg novemberben.
Jöhet újra a nyári meleg :)
Jöhet újra a nyári meleg :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése